Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 07. 09. 11:04

Hivatalos bejelentést tettek!

Íme, a kecskemétiek közleménye:
 
"Az NB III-ban már KTE néven szerepel a felnőtt csapat, de az akadémia is felveszi a nevet. 
 
Fontos bejelentéssel indult a kecskeméti labdarúgók szempontjából a szezon, ami szurkolói oldalról sem mellékes. Az egyesülettel történő sikeres egyeztetéseket követően, csapatunk újra Kecskeméti TE néven szerepelhet, immáron az NBIII-ban. Az ünnepélyes pillanattal párhuzamosan, új honlappal indítjuk a szezont, az NBIII-as felnőtt csapat hírei a jövőben a kecskemetite.hu oldalon lesznek olvashatóak, illetve Facebook, Youtube, Instagram, és Twitter oldalaink is várják drukkereinket. 
 
A KTE név soha és semmikor nem tudott kikopni a köztudatból, 1911 óta íródó történelme miatt az egyesület komoly múlttal rendelkezik. Lila-fehérben, KTE névvel érte el a város labdarúgása azokat a sikereket, melyeket sosem feledhetünk, a 2008-as feljutást, illetve a 2011-es kupagyőzelmet is. Érezhető volt a szurkolókon is, hogy ragaszkodnak és kötődnek a tradíciókhoz és a hagyományokhoz, sokan a megye I-ben is ezen a néven emlegették a csapatot. Klubunknak is az volt a törekvése, hogy az NBI-es csapatot működtető kft. megszűnése után, idővel újra meg tudjon felelni ezeknek az igényeknek, a hagyományokat méltó módon ápolva. Erre most ismét lehetőséget kaptunk, ugyanis a névhasználati jogokat birtokló egyesület zöld utat adott ahhoz, hogy ismét ezen a néven szerepelhessünk. 
 
A felnőtt csapat mellett az utánpótlás is felveszi a nevet, az újonnan megalakuló Kecskeméti Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. csapatai a KTE Labdarúgó Akadémia nevet fogják viselni a bajnokság során.
 

null

null

Telek Zoltán, a felnőtt csapatot működtető kft. ügyvezetője:
 
„Nagyon örülünk annak, hogy a város legmagasabb osztályban szereplő labdarúgó csapata ismét KTE néven szerepelhet. Nyugodtan mondhatom, a játékosok is átérzik annak jelentőségét és felelősségét, hogy mit jelent ez. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy egy újabb sikeres fejezetet nyissunk a klub történelmében! Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a jogokat birtokló egyesületnek és Kisjuhász Gyulának, hogy lehetőséget adtak erre!”
 
Kislőrincz György, az akadémia ügyvezetője:
 
„Magam is játszottam és dolgoztam is a KTE kötelékében, számomra így kiváltképpen öröm, hogy újra a KTE család tagja lehetek. Nagyon fontos volt a felnőtt együttes és az utánpótlás szempontjából is, hogy egy nagy múlttal, komoly tradíciókkal rendelkező klub nevét és címerét viselhessük, mely amellett, hogy rengeteg nagy nevű játékost tudhatott a múltban soraiban, több kitűnő tehetséget is kinevelt Kecskemét, illetve a magyar futball számára. A célunk nekünk sem lehet más, az akadémián azért fogunk dolgozni, hogy minél több helyi kötődésű fiatal válhasson közönségkedvenccé. Köszönjük Kisjuhász Gyulának és az egyesületnek a hozzájárulást!”
 
 
Cimkék: kecskemét , nb3

Legfrissebb híreink

23:06 - Férfi kézi-vb: Százszázalékosan jutottak tovább a Dánok KÉZILABDA
22:08 - Férfi kézi-vb: Vereséggel zárta a csoportkört a magyar csapat KÉZILABDA
21:03 - Malcom már távozhat is a Barcától NEMZETKÖZI FOCI
20:20 - Férfi kézi-vb: Izland is a következő körben KÉZILABDA
20:05 - Mourinho beszélt a jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
19:25 - Férfi kézi-vb: Megvan a magyarok harmadik középdöntős ellenfele KÉZILABDA
19:04 - Nem akárki sétált be a Juventus öltözőjébe a kupadöntő után NEMZETKÖZI FOCI
18:29 - Dakar: Szalayék beállították egyéni legjobbjuk AUTÓ-MOTOR
18:04 - Kizárhatják a Barcát a Király Kupából NEMZETKÖZI FOCI
17:47 - Férfi kézi-vb: Egyiptom már a középdöntőben KÉZILABDA
17:03 - A Chelsea és a City is versenybe száll a Real kiszemeltjéért NEMZETKÖZI FOCI
16:08 - Megfosztották érmétől az olimpiai második birkózót KÜZDŐSPORTOK
15:01 - Elhagyhatta a kórházat Niki Lauda AUTÓ-MOTOR
14:04 - Kínában folytatja a Tottenham középpályása NEMZETKÖZI FOCI
13:01 - A Barca az első, a Bayern és a City követi NEMZETKÖZI FOCI
12:04 - Férfi kézi-vb: Vranjes belátja, hogy rosszul döntött KÉZILABDA
11:11 - Dakar: Nagyon szép pozícióban várják a zárónapot Szalayék AUTÓ-MOTOR
10:03 - Australian Open: Babos Tímeáék folytatják útjukat a címvédés felé TENISZ
09:27 - Australian Open: Fucsovics búcsúzott a második fordulóban TENISZ
09:02 - A Ronaldo-botrány kirobbantóját Budapesten fogták el NEMZETKÖZI FOCI
08:34 - Férfi kézi-vb: Újabb játékos került ki a magyar keretből KÉZILABDA
07:33 - Csütörtöki sport: magyar-svéd a férfi kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:08 - Komoly fizetésemelést kér De Gea NEMZETKÖZI FOCI
22:02 - De Ligt két éven belül a világ legjobbja lehet NEMZETKÖZI FOCI
21:37 - Férfi kézi-vb: Reakciók az Egyiptom elleni döntetlenre KÉZILABDA
21:00 - Újabb Chelsea játékost csábíthat el Henry NEMZETKÖZI FOCI
20:36 - Férfi kézi-vb: A Veszprém balszélsőjére nem volt ellenszer KÉZILABDA
20:09 - James Rodriguez a jövőjéért játszik NEMZETKÖZI FOCI
19:49 - Férfi kézi-vb: Újabb döntetlent játszottak a mieink KÉZILABDA
19:27 - Új egyesületnél folytatja Szilágyi Liliána ÚSZÁS
19:04 - Férfi kézi-vb: A franciák is elvesztették egyik legjobbjuk KÉZILABDA
18:33 - Férfi kézi-vb: Argentina megszerezte első győzelmét KÉZILABDA
18:01 - Nagy klubok vetettek szemet a Fulham tehetségére NEMZETKÖZI FOCI
17:09 - Balotelli Franciaországon belül válthat klubot NEMZETKÖZI FOCI
16:02 - Fradi női kézilabda: szerződéshosszabbítás KÉZILABDA
15:03 - Férfi kézi-vb: Megsérült a németek egyik legjobbja KÉZILABDA
14:01 - Janics Natasa: Vége EGYÉB SPORTOK
13:04 - Australian Open - Opelkának 67 ász is kevés volt TENISZ
12:05 - Női vízilabda világliga - Az olaszok tartják előnyüket VÍZILABDA
11:04 - Dakar: Szalayék nagyon nagyot autóztak AUTÓ-MOTOR
10:13 - NBA rekordot döntve gálázott a címvédő AMERIKAI SPORTOK
09:26 - Australian Open - Babos a második körben kiesett TENISZ
08:37 - Férfi kézi-vb: Magyar napot tartanak a szurkolói zónában KÉZILABDA
07:37 - Férfi kézi-vb - veszprémi légiós dobta a legtöbb gólt a rangadón KÉZILABDA
07:28 - Szerdai sport: Magyarország-Egyiptom, Juve-Milan EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:09 - Hazard csak egy ajánlatra vár NEMZETKÖZI FOCI
22:04 - Pelé megmondta, ki lehet a következő Pelé NEMZETKÖZI FOCI
21:05 - Férfi kézi-vb: Tunéziának megvan a második skalpja KÉZILABDA
21:04 - Még Ferguson álla is leesett az olasz góljától NEMZETKÖZI FOCI
21:02 - Férfi kézi-vb: Koreának negyedszerre sem sikerült KÉZILABDA
20:18 - Férfi kézi-vb: A norvégokra eddig nincs ellenszer KÉZILABDA
20:12 - Női kézi NB I - Megszenvedett a Győr Kisvárdán KÉZILABDA
20:04 - Morata helyett másik Chelsea támadót vihet a Barca NEMZETKÖZI FOCI
19:06 - Tour de France-résztvevő csapat indul a Tour de Hongrie-n EGYÉB SPORTOK
18:52 - Harry Kane hetekre kidőlt NEMZETKÖZI FOCI
18:21 - Férfi kézi-vb: Reakciók Balogh Zsolt kiesésére KÉZILABDA
18:02 - Dakar: Szalayék egyre feljebb küzdik maguk AUTÓ-MOTOR
17:30 - Súlyos sérülést szenvedett az alpesi síző Kékesi Márton EGYÉB SPORTOK
17:03 - Hosszabbított a Győr rutinos hálóőrével KÉZILABDA
16:05 - Mick Schumacher már a királykategóriában tesztelhet AUTÓ-MOTOR
15:02 - Kiderült, ki az a menedzser, aki megkárosította volna a Fradit KÉZILABDA
14:01 - Cech: Vége NEMZETKÖZI FOCI
13:04 - Férfi kézi-vb: Újabb rossz hír Balogh Zsoltról KÉZILABDA
12:03 - Nagy kihívásként tekint az idei szezonra Michelisz Norbi AUTÓ-MOTOR
11:02 - Szerb válogatottal erősíthet a Pick Szeged KÉZILABDA
10:10 - Kubatov Gábor többször is tárgyalt Hosszú Katinkával ÚSZÁS
09:24 - A Real sérült listája egyre csak nő NEMZETKÖZI FOCI
08:29 - Férfi kézi-vb: Még 5 válogatott is százszázalékos KÉZILABDA
07:26 - Keddi sport: medencében válogatottunk, NB I-esek a pályán EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:57 - Nagy csapat vinné a Tottenham mellőzött spanyolját NEMZETKÖZI FOCI
22:01 - Federer varázslata az Australian Openen - videó TENISZ
21:04 - Eksztázis: Mata nem hitte el de Gea parádéját - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:38 - Rossz hírt kapott a férfi kéziválogatott Balogh Zsoltról KÉZILABDA
20:02 - Nagyon tehetséges játékossal erősített a Dortmund NEMZETKÖZI FOCI
19:03 - Óriási erősítés: világbajnokot igazolt a magyar csapat! KOSÁRLABDA
18:07 - A Real számára szörnyű időpontban lesz az El Clásico NEMZETKÖZI FOCI
17:25 - Megvan az első diagnózis Balogh Zsolt sérüléséről KÉZILABDA
17:20 - Villámreakció férfi kéziseink meggyőző sikere után KÉZILABDA
17:02 - Fantasztikus játékkal verték Katart férfi kéziseink! KÉZILABDA
16:04 - A Chelsea meglepetés igazolásra készül? NEMZETKÖZI FOCI
15:22 - Junior világbajnokkal erősít a Győri ETO KC KÉZILABDA
15:03 - Rp. gyorskorcsolya: Reakciók a magyar különítmény teljesítményére EGYÉB SPORTOK
14:03 - NFL - Nem lesz idén címvédés AMERIKAI SPORTOK
13:44 - Babos Tímea nyilatkozott a győzelméről TENISZ
13:07 - A tenisz szövetség együttműködne Fucsovicsékkal TENISZ
12:05 - Vívó-világkupa - Szépen szerepeltek a magyar lányok EGYÉB SPORTOK
11:03 - Australian Open - Nadal és Sarapova is túl az első körön TENISZ
10:12 - Australian Open - Babos Tímea bejutott a 64 közé TENISZ
09:22 - Dakar: Az első 25-ben Szalayék KOSÁRLABDA
08:33 - Újabb rekordot állított fel Messi NEMZETKÖZI FOCI
07:28 - Hétfői sport: Katarral játszanak kéziseink, pályán a City EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények