Tavaszi rajt – Dráva csoport, Bakony csoport

Teljes fordulóval indul a tavasz az NB III Dráva-, illetve Bakony csoportjában. A Dráva csoportban a Paks II és a Szentlőrinc, a Bakon csoportban a Lombard Pápa II ugrott meg ősszel az üldözőktől.


A Dráva csoport éllovasa, a Paksi FC II Balatonlellére utazik, ahol azonban biztosan nem a napos oldalát mutatja majd az üdülőhely. A lelleiek ugyanis szeretnék maguk mögött hagyni a jelenlegi negyedik helyet, és mi sem tehet jobbat az önbizalomnak, mint egy győztes rangadó az éllovas ellen.

Szekszárdon vendégeskedik a Szentlőrinc, amely ha lépést akar tartani a paksiakkal, akkor el kell hoznia a három pontot. Nem lesz könnyű. A dobogós Kaposvár II a sereghajtó Bogádot fogadja vasárnap, erre a meccsre csak hazai győzelmet tippelhetünk, de itt is igaz az őszi utolsók első tavaszi mérkőzésére vonatkozó szabály: csak óvatosan azzal a tuti tippel.

A Pogány-PMFC helyet cserélhet a Nagyatáddal, ha nyer, és a Komló – Bölcske kiesési rangadó után is lehet helycsere, ha Komlón maradnak a pontok.

Bonyhádra látogat a Mohács, amely ősszel nem tudott nyerni idegenben, három döntetlen mellett négy vereség a mérlege.   A BFC Siófok II azt a Bólyt fogadja, amely ősszel 7 idegenbeli mérkőzéséből hatot elveszített.  Harmatosan szerepelt eddig a Nagykanizsa, amely a Dombóvárt fogadja. A kanizsai szurkolók abban reménykedhetnek, hogy kedvenceik kilenc alkalommal lépnek pályára hazai környezetben, és ezt kihasználva elkerülhetőnek tűnik a kiesés.

A Bakony csoportban utcahosszal vezet a Lombard Pápa II, amely Mosonmagyaróvárra utazik, ahol viszont biztosan nem tettek le  a dobogós álmokról, így nagy csatát várunk.

Sopronban úgy gondolják, hogy behozható a pápai előny, ezt vasárnap a Haladás II ellen bizonyíthatja a csapat Szombathelyen. A Badacsonytomaj-Tapolca otthonába látogat a harmadik helyen álló Hévíz, a fürdővárosiak tapadni akarnak a Sopronra, sőt szívesen előznének is.

A középmezőnyben a tizedik Balatonfürednek otthon kell a kilencedik Bük elleni három pont, és az ezzel járó helycsere sem megvetendő. Kényelmes helyzetben fogadhatják a lipótiak az utolsó előtti Várpalotát és  Csornára látogat az ősszel mindössze 3 pontot gyűjtve utolsó Kőszeg, amelynek a bennmaradáshoz minimum csodára van szüksége.

A ZTE FC II és a Celldömölk csatája csendes középrangadónak számít, a Sárvár  – Répcelak meccs viszont mind a középmezőny végével lépést tartani igyekvő hazai, mind pedig a kiesőzónából menekülő Répcelak számára rendkívül fontos.


P. A.

Videók