Nincs papírforma meccs a Duna-csoportban most hétvégén sem

Szombaton és vasárnap rendezik meg a Duna-csoport kilencedik fordulóját. Alsó- és felsőházi rangadók, hatalmas párharcok, kemény futball várható. Most sem unatkoznak majd a „Duna-szurkolók”. De nézzük sorjában.


Szombaton 13 órakor a Budafok-Pénzügyőr mérkőzéssel rajtol a játéknap. A tizennegyedik. fogadja a tizenegyediket, tehát parázs kilencven perc elé nézünk, hisz a két csapatot mindössze 3 pont választja el egymástól.

14 óra 30-kor veszi kezdetét a forduló talán legsimább mérkőzése. A toronymagasan vezető Dunaújváros-Pálhalma a sereghajtó – csupán 2 döntetlennel rendelkező – Zsámbékot látja vendégül. Ez a meccs nem ígérkezik szoros csatának.

Nem úgy a Mór soroksári vendégjátéka. A szintén 14.30-kor rajtoló ütközetben a nyolcadik a tizedikkel csap majd össze. Az utóbbi hetekben magára találó Sorinak nem lesz könnyű legyűrnie a nyolc forduló alatt hétszer remiző fejér megyeieket.

Felsőházi rangadónak minősül a 14.30-kor kezdődő Maglód-ESMTK mérkőzés. A második helyezett hazaiak az ötödik erzsébetiekkel találkoznak. Mindkét együttes komoly játékerőt képvisel, így izgalmas párharc lesz ez is.

Vasárnap 14.30-kor Törökbálintra látogat az Érd. A két csapat között 3 pont a különbség a hazaiak javára. A negyedik helyen álló Törökbálint olyannyira megerősödött a nyáron, hogy a hetedik Érd sem számíthat egyszerű csatára.

A tizenharmadik Bicske az utolsó előtti Dorogot fogadja szintén vasárnap 14.30-kor. Az NB III újonca egyre jobban szokik hozzá a nagyobb tempóhoz, míg a vendégek egy esetleges bukással már nagyon leszakadnának a még bennmaradó helyektől. Ezért minden bizonnyal úgy küzdenek majd, mintha az életük múlna a mérkőzésen.

A rutinos játékosokkal teletűzdelt, hatodik Biatorbágy a bajnokság meglepetés csapatát, a harmadik helyen tanyázó Sárisápot látja vendégül ugyancsak vasárnap 14.30-kor. Honti József fiatal együttese idegenben is veszélyes bárkire, így a Viaduktnak sem biztos a könnyed hazai sikere.

Vasárnap 14.30-kor Dunaharasztira érkezik a Százhalombatta. A kilencedik játszik a tizenkettedikkel, ezért könnyen legyinthetnék a mérkőzésre, ám a két keret játéktudását ismerve itt is egy remek ütközet várható.

Izgalmakkal teli hétvégéje lesz tehát mindazon sportbarátoknak, akik kilátogatnak szeretett együttesük meccsére, hiszen a Duna-csoport olyannyira kiegyensúlyozott, hogy senki nem mehet biztosra senki ellen….

Csapó László

Videók