Nem kér a románokból, magyar válogatott szeretne lenni

A képzésben és a körülményekbene gyaránt megelőzzük Romániát.


Magyari Szilárd a Puskás Akadémia játékosa, ahol jelenleg az U19-es, illetve az NB III-as csapatban kap bizonyítási lehetőséget. A játékos megfordult a magyar, illetve a román U19-es válogatott összetartásán is.

 

A szekelyhon.ro készített interjút a játékossal, ahol a fiatal tehetség elmondta, hogyan érezte magát a magyar utánpótlás válogatott összetartásán.

 

„Igen, pár napig korosztályom legjobb játékosaival edzhettem közösen. Nagy élmény volt, és büszkeséggel tölt el, hogy részt vehettem a válogatott felkészítőn. Különböző felméréseken vettünk részt, amelyek fontosak lesznek a kiválasztásnál is, hogy kik kerülnek majd be a szűkített keretbe. Az U19-es válogatott nyáron Csehországban az elitkörben játszik, remélem, én is a keret tagja lehetek majd.”

 

A játékos a románok összetartásán is részt vett, ám számára egyértelmű, hogy melyik nemzetet fogja választani.

 

„A fejlődésemet szem előtt tartva – az érzelmi szálakat nem is említve – jobb, ha Magyarországot választom. A magyar labdarúgás jóval előrébb tart, mint a román, a képzés és a körülmények tekintetében egyaránt.”

 

Itt a legújabb FIFA-világranglista, hátrébb csúsztunk " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott



Magyari a jövőbeli terveiről is beszélt a portálnak.

 

„Szeretném, hogy minél előbb oda kerüljek az első csapathoz, minél előbb kerettag legyek és játsszak. Jó lenne, ha a csapat újból NB I-es tagságot szerezne, ahol rendszeresen bizonyíthatnék. Szerintem ahhoz, hogy nemzetközi szintű játékos legyek, először az NBI-ben kellene játszanom, ahonnan már lehetőségem adódhat bármelyik topligába eligazolni. Úgy gondolom, hogy előtte szükség lesz egy ugródeszkára, ami a lengyel vagy az osztrák első osztályt jelentené.”

Videók