Szerkesztő: Tóth Csaba
2016. 04. 19. 19:21

A harmadosztályú Nyíregyháza Spartacus csapatával edz a magyar válogatottban 28 mérkőzés alatt 10 gólt szerző csatár, Rudolf Gergely.

A klub honlapjának keddi közleménye szerint Rudolf kérte meg a Szpari vezetőségét, hogy a csapattal tréningezhessen.

"Közös megegyezéssel bontottunk szerződést a Videotonnal, ezért nyárig nem igazolhatok új együtteshez - nyilatkozta Rudolf. - Vannak már most ajánlataim, szívesen folytatnám akár Nyíregyházán is, de majd nyáron dől el a sorsom. Sajnálom, hogy az Eb kimarad az életemből, egy selejtezőn játszottam csak, de nagyon szurkolok a csapatnak, hogy jól szerepeljen."

A 31 éves támadó március végén távozott Székesfehérvárról, miután felmentették az edzések látogatása alól. "Sajnos nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, ami joggal lett volna elvárható egy ilyen képességű játékostól. Ráadásul egyik sérülése követte a másikat, ezért úgy ítéltük meg, hogy mindkét fél akkor jár a legjobban, ha most elválnak útjaink" - nyilatkozta akkor Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója.

Rudolf eddigi, kalandosnak mondható pályafutása során a francia élvonalban és a Serie A-ban is szerepelt, Itáliában három bajnoki gólját a Roma, a Juve, és a Milan ellen érte el. Négy éve még a Panathinaikosz csatára volt, a görögöknél összesen egy találatig jutott.

Legfrissebb híreink

23:17 - Messi beköszönt, 1 meccs után továbbjutott a Bayern NEMZETKÖZI FOCI
21:39 - Megvan a téli olimpia eddigi legjobb magyar helyezése EGYÉB SPORTOK
21:01 - Vérkészítményekre van szüksége a Sport TV szakkommentátorának MAGYAR FOCI
20:32 - NB II-es csapat cikizte ki a Debrecent a Magyar Kupában MAGYAR FOCI
20:01 - NB II-es csapat intézte a Magyar Kupában a Puskás Akadémiát MAGYAR FOCI
19:16 - NB I: változhat a tavaszi menetrend az időjárás miatt MAGYAR FOCI
18:38 - 20. Magyar Aranylabda: új díj kerül bevezetésre MAGYAR FOCI
18:01 - Ez meg mi? Agüero után Guardiola is balhézott - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:01 - Aláírt: ő a Barcelona legújabb igazolása! NEMZETKÖZI FOCI
16:02 - Így alázzák az emberek a gyalázatos magyar sportolónőt EGYÉB SPORTOK
15:01 - A sztárcsatár olyat mondott, amin röhög a világ NEMZETKÖZI FOCI
14:01 - Hatalmas változás jön az olasz futballban! NEMZETKÖZI FOCI
13:02 - Kiakadás: az év balhéját élhette át Gulácsi - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:01 - Brutális: majdnem szörnyethalt az olimpián a sportoló - videó EGYÉB SPORTOK
11:02 - "F......ó g..i vagy" - elkezdődött Kassai Viktorék pere MAGYAR FOCI
10:19 - Sokk: Agüero balhézott és megütött egy szurkolót - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:18 - Ezzel a képpel üzent Hosszú Katinka - fotó ÚSZÁS
08:22 - Őszintén beszélt problémájáról Berki Krisztián - videó EGYÉB SPORTOK
07:47 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények