Megmenekülhet a csődtől a volt NB I-es fellegvár

Az élvonal is meg lett említve a bejelentésükben.


Íme, a pécsiek közleménye:
 
"Sajtóközlemény a PMFC labdarúgócsapatának jövőjéről
 
Ahogy mindenki számára ismert, az NB I-ből kizárt PMFC labdarúgócsapatot főként az értékes utánpótlásbázis megmentése érdekében Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015 nyarán megvásárolta, majd az üzemeltetést ideiglenesnek szántan a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-re bízta. Azóta három bajnoki idényen van túl az együttes; a felnőttcsapat egyből feljutott az NB III-ba, de onnan a továbblépés az NB II-be már másodszorra sem sikerült. Az utánpótlás azonban megerősödött, az MLSZ rendszerében elnyerte az akadémiai és a regionális utánpótlás-központi minősítést is.
 

2017. szeptember 7-én közgyűlési határozat (237./2017. (IX. 7.) mondta ki, hogy „az önkormányzat a PMFC labdarúgócsapat finanszírozását megszünteti…”, így külső támogatók segítségével kellett megoldani a csapat működését az elmúlt idényben. Mivel azonban a profi ligába, az NB II-be most sem sikerült a feljutás, a tulajdonosi szerkezetváltásról szóló tárgyalások is megakadtak. A csapathoz hasonlóan a támogatók többsége is a másodosztályra számított, az NB III-ban csak kevesen tartottak ki a PMFC mellett.
 
A labdarúgók amatőr szerződése június 30-án mind lejár. Jelen helyzetben Pécs városa és a PSN Zrt. ennek ellenére is azon dolgozik, hogy ha az előző idénybelinél sokkal szerényebb anyagi körülmények között is, de az augusztus 4-én kezdődő bajnokságra minden készen álljon a PMFC labdarúgócsapatánál az NB III-as bajnoki rajthoz. A PSN Zrt. és a város célja hosszú távon továbbra is az NB I-es szereplés lenne."

Videók