Bíró miatt áll a bál az NB III-ban

Kőkeményen beszólt a vezetőedző.


 

A jaszberenyifc.hu közleménye:

 

'Csapatunk hét végén kellemetlen meglepetésre “csak” egy pontot szerzett a Tállya elleni, “hazai” bajnoki mérkőzésen. Nem is az 1-1-es végeredmény, hanem annak kialakulása a bosszantó. Vezetőedzőnk a látottak ellenére igyekezett higgadtan értékelni a találkozót.

  • Az első félidőben öt ziccert dolgoztunk ki, de csak egyet értékesítettünk. Pedig hasonló meccset csinálhattunk volna ebből a kilencven percből is, mint a Gyöngyös elleniből – kezdte mondandóját Arany László. – A szünetig el kellett volna döntenünk a három pont sorsát, s akkor nem adtuk volna meg a lehetőséget, hogy belenyúljanak a meccsbe. Ahogy arra számítottunk, a Tállya visszahúzódott a kapuja elé, leszűkítette támadóink előtt a területet, de így is megvoltak a lehetőségeink. Sajnos rossz döntéseket hoztunk, s ennek a második félidőben láttuk a kárát …
Mi történt a szünet után?
  • Nehéz indulatok nélkül beszélni a második 45 percről, de a fiatal játékvezető vastagon benne volt az eredmény kialakulásában. Se nem volt tizenegyes, se nem volt kiállítás, hiszen védőnk, Ilkovics Miklós saját kapusunkkal, Menczeles Ivánnal ütközött. A második kiállításra nem tudok mit mondani, hiszen a kispadról semmi sem látszott, de nem is hallatszott ki. Ennek ellenére azt mondom, nem a játékvezető miatt nem nyertünk. Ha berúgjuk a ziccereinket, nem lenne miről beszélni.
 
A döntetlen ellenére továbbra is az első helyen tanyázik csapatunk.
  • Igen, de sajnos ennek a meccsnek lesz hozománya … Két játékosunkra is fegyelmi tárgyalás vár, miközben szombaton a rendkívül kellemetlen stílusú Füzesgyarmat otthonába utazunk. Most élesben is kiderül, mennyire hosszú a kispadunk.
A találkozó 27 éves játékvezetője, a kazincbarcikai Tamási Patrik a statisztikai adatok szerint nem a higgadtságáról híres. Mióta 2016 augusztusában bemutatkozott az NB III-ban, 38 küldése volt. Ezeken 16(!) alkalommal mutatta fel piros lapot – a 138 sárga mellett -, melyet most újabb kettővel toldott meg! Ennyit még a “fénykorában” a lapokat szintén bőkezűen szóró Szabó Zsolt sem osztott ki!"

Videók