NB II: a Vasas utánpótlás akadémiája az MLSZ szakmai partnere lesz

A Vasas Kubala Akadémia lesz a telki edzőközpontban szeptember 1-jén sorra kerülő FociFesztivál szakmai partnere


A piros-kékek utánpótlás-nevelői várják majd különböző programokkal, bemutatókkal a rendezvényre kilátogatókat.

Szabó László, az esemény főszervezője a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy mivel a második alkalommal sorra kerülő FociFesztivált Kubala László, az FC Barcelona 85 éve született és tíz éve elhunyt legendás magyar labdarúgója emlékének szentelik, kézenfekvő volt, hogy a korábbi kiváló játékos nevét viselő akadémia legyen a rendezvény szakmai partnere.

Hozzátette: a 9-től 20 óráig tartó fociünnep csúcspontjaként 18 órakor kezdődik majd a Kubala László Kupa, melynek egyik résztvevője biztosan a magyar öregfiúk-válogatott lesz, illetve Kubala korábbi csapata, az Espanyol is elfogadta a szervezők meghívását. Szabó László azt mondta, reméli, idén még többen látogatnak majd ki a családi eseményre, ahol az érdeklődők a futball minden válfajával megismerkedhetnek.

Újdonság lesz idén a fesztiválon az egyetemi Bajnokok Ligája, melynek keretében nyolc felsőoktatási intézmény bajnokai mérkőznek meg egymással. A programot színesítik a nagy külföldi egyesületek szurkolói klubjainak BL-döntőket (Juventus-Real Madrid, FC Barcelona-Arsenal, Manchester United-Bayern München, AC Milan-Liverpool) idéző, 2x20 perces kispályás meccsei is.

Videók