Nagy pofont kapott a Tatabánya

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán az Enternet-FC Tatabánya. Herédi Attila tanítványait a Gyirmót FC ütötte ki a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjának tizenegyedik játéknapján.


Vereségével a tatabányai csapat visszacsúszott az alsóházba, míg a Gyirmót győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán.
Nagy verésbe szaladt bele a Tatabánya a Gyirmót ellen. A forduló előtt a tabella második helyét elfoglaló Gyirmót nem bizonyult udvarias vendégnek, ugyanis már a 17. percben vezetést szerzett Baumgartner Attila tizenegyesével (0-1). Bő fertályórával később ismét a vendégek örülhettek. Ezúttal Nagy László volt eredményes közelről (0-2).

A szünetben hiába cserélt Herédi Attila, a második félidő elején újabb gólt kapott csapata. Az 55. percben Laki kicselezte a komplett hazai védelmet, és belőtte együttese harmadik gólját (0-3). Ezt követően sokáig nem változott az eredmény. A hajrában azonban Nagy László még egyszer betalált (0-4). A meccset az Enternet-FC Tatabánya ráadásul emberhátrányban volt kénytelen befejezni, mert a játékvezető a 88. percben kiállította Forgács Andrást.

E kudarc következményeként a tatabányai együttes a kilencedik helyre csúszott vissza. A Gyirmót ellenben megelőzte a csak ikszelő Videoton II – PFLA gárdáját, így vezeti a Nyugati csoportot.

Ness Hungary NB II, Nyugati csoport 11. forduló

Enternet-FC Tatabánya – Gyirmót FC 0-4 (0-2)
Tatabánya: Dombai A. – Almási, Forgács, Simkó, Köntös, Ferkó (Dombai V. 58. perc) Vass (Kollár 46. perc), Farkas V., Deme, Kocsis (Folmer 72. perc), Farkas J.
Gyirmót: Deli – Tóth B., Kozmér, Baumgartner, Laki, Szabó, Weitner (Tóth N. 82. perc), Nagy, Böjte, Kiss, Czanik (Polyák 66. perc)
Gólszerzők: Baumgartner 17. perc (11-esből), Nagy L. 33. és 82. perc, Laki 55. perc
Kiállítva: Forgács 88. perc

Fotó: fctatabanya.hu

Videók