Átigazolás: megvan az NB II-es Sopron első januári erősítése

Tavasszal a Soproni VSE-GYSEV labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Faggyas Milán.


A támadó pályára lépett a különböző korosztályos válogatottakban. A Diósgyőr, a Debrecen, a Budapest Honvéd, a Mattersburg és Szolnok csapatában is szerepelt. A24 éves játékos a Diósgyőr és a Honvéd színeiben az NB I-ben is játszott.

„Örültem Supka Attila megkeresésének, akivel korábban már dolgoztam együtt. A szakmai igazgató külön kérésére kerültem Sopronba, ismerem a szakmai munkáját, így szívesen mondtam neki igent. Szimpatikus számomra a város és a klub is, jó feltételek és körülmények mellett tudunk dolgozni. Reális célnak tartom, hogy a tavasszal feljebb lépjünk a tabellán, amihez bízom benne, hogy én is hozzá tudok tenni. Fél évre írtam alá, abban maradtunk, hogy nyáron értékeljük a teljesítményem és az alapján döntünk a folytatásról” – fogalmazott Faggyas Milán.

A labdarúgó nem ismeretlen közegbe került, hisz korábbi csapatainál és az utánpótlás válogatottakban már szerepelt együtt néhány Vasút játékossal.

További átigazolási hírek és pletykák!

Videók