A Fradi volt védője mégsem öltözik lilába - Irány az NB II

Bár szóban már elkötelezte magát, mégsem lesz a Kecskeméti TE játékosa Csizmadia Csaba. A Ferencvárostól télen távozó védő családi okokra hivatkozva elállt a szerződéstől és az NB II-es Gyirmót FC-hez igazolt.


A gyirmotfc.hu beszámolója szerint Csizmadia Csaba négy és fél éves szerződést kötött az NB I-be vágyó győri klubbal, amelynek honlapjával megosztotta döntésének okait is. 
 
- Azzal kerestem meg a gyirmóti vezetőket, hogy amennyiben lehetséges szeretnék a csapatukhoz szerződni, melyet első sorban nyomós családi okokkal magyaráztam. Nagyon szimpatikusak a gyirmóti csapat törekvései, és céljai, korrektek a tulajdonosok, a klubvezetés és a szakmai stáb, így úgy gondolom, hogy közös céljaink lehetnek, hiszen természetesen én az NB I-ben szeretnék játszani a Gyirmóttal. Ezúton is köszönöm a kecskeméti vezetőknek, hogy számítottak rám, és tudom, hogy a döntésemmel kellemetlenséget okoztam és megértem a vezetők és a szurkolok csalódottságát, de sajnos ezt a döntést kellett meghoznom. Nem rám vall, hogy akár szóbeli akár írásbeli megegyezéstől visszalépjek, de a jelenlegi családi problémám kényszerített ehhez a döntéshez. Sok sikert kívánok a csapatnak! Egyébként nem gondolom, hogy visszalépés az NB II, hiszen rövid időn belül a Gyirmót NB I-ben fog szerepelni, mert a mostani keret erre alkalmas - mondta Csizmadia a gyirmotfc.hu-nak. 

Videók