Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 01. 06. 22:54

A Fradi volt csapatkapitánya állítja, nem hozta meg könnyen a döntését.

A Puskás Akadémia közleményét változtatás nélkül közöljük.
 
„Gyömbér Gábor, a Ferencvárostól érkező 28 éves védekező középpályás két és fél éves szerződést kötött klubunkkal.
 
A Ferencváros volt csapatkapitánya pályafutása során 2013-ban Ligakupát, 2015-ben és 16-ban Magyar Kupát, utóbbi két évben Szuperkupát is nyert a zöld-fehérekkel. Tavaly a bajnoki címet nyert  Fradi tagja volt.
 
A rekordbajnok zöld-fehér csapaton kívül Magyarországon a Sopronban és a Lombard Pápa együttesénél is megforduló fedezet átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, majd 2 és fél évre kötelezte el magát a Puskás Akadémiához. Gyömbér ferencvárosi pályafutása alatt 127 mérkőzésen nyolc gólt szerzett, emellett négy gólpassz fűződik a nevéhez.  A védekező középpályás a magyar válogatott mezét egyszer húzta magára, 2013-ban, az észtek ellen.
 
"Nem volt könnyű döntés elhagyni a Ferencvárost, de egy ideje már érlelődött bennem a klubváltás gondolata. Az utóbbi másfél évem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ebben sérülés és más okok is közrejátszottak. Huszonnyolc éves vagyok, szeretnék minél tovább játszani és élvezni a futballt. A tárgyalások során végig azt éreztem, hogy nagyon kellek Pintér Attilának, a mester szakmai nívójával pedig tisztában vagyok, ez számomra garanciát jelent. Ambiciózus együtteshez kerültem, bízom benne, hogy nagyon szép eredményeket érünk el" – nyilatkozta az aláírást követően Gyömbér Gábor.”
 

Legfrissebb híreink

22:12 - Ezt a filmet forgatta a Barca játékosa a kupagyőzelem után - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:36 - Így szenved Neymar a visszatéréséért - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:41 - Alonso elmondta, hisz-e még a csodában AUTÓ-MOTOR
20:09 - Tovább menetelnek a kazah hokisok a vb-n JÉGKORONG
19:35 - Tökéletes focitorna megrendezését ígéri Németország NEMZETKÖZI FOCI
18:54 - Az Anfield készen áll - lenyűgöző videó a BL-elődöntő előtt NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Zseniális videóval hangol a Roma a BL-elődöntőre NEMZETKÖZI FOCI
18:39 - Huligánok vezére beszélt a magyar válogatott fejbe rúgásáról is NEMZETKÖZI FOCI
18:11 - Gyászolhatnak Platiniék NEMZETKÖZI FOCI
17:43 - Az első kalapból sorsolják a magyar kéziseket a női juniorvébén KÉZILABDA
17:10 - A Győr BL-riválisánál folytatja Ambros Martín KÉZILABDA
16:54 - Soha nem fogják Kispesten sem elfelejteni a mai MLSZ-büntetést MAGYAR FOCI
15:33 - Távozik a Veszprém egyik legjobbja, ide igazol KÉZILABDA
14:31 - Így reagált a menesztésére Bódog Tamás MAGYAR FOCI
13:31 - Meglepő? Őt akarják az olasz válogatott edzőjének NEMZETKÖZI FOCI
12:27 - Komoly célok: Késely Ajna, arccal a jövő felé - videó ÚSZÁS
11:15 - Érdekes hírt jelentett be az AS Roma a BL-elődöntő előtt NEMZETKÖZI FOCI
10:21 - Újabb Puskás-díjra esélyes gólt rúgtak - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:27 - Komoly hírt jelentett be a német labdarúgás NEMZETKÖZI FOCI
08:17 - Keményen beszóltak a kirúgott diósgyőri edzőnek - kép MAGYAR FOCI
07:00 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények