Vanczák Vilmos visszavonul

Kialakult a Puskás Akadémia szakmai stábja.


Két közleményt is megjelentetett ma a Puskás Akadémia:
 
Kialakult Benczés Miklós, vezetőedző szakmai stábja, amelyben több korábbi magyar válogatott labdarúgó kapott helyet.
A csütörtöki dupla gyakorlást követően, ma délelőtt a játékosok Székesfehérváron voltak orvosi vizsgálatokon, majd délután erőnléti edzésen vettek részt. A tréningeket már az új szakmai stáb vezényelte: a hálóőrökkel továbbra is Vezér Ádám foglalkozik, a megfelelő kondícióért egykori játékosunk, a korábbi magyar válogatott Polonkai Attila lesz a felelős. A sporttudományi területet Dr. Csáki István felügyeli, Vanczák Vilmos, aki 79-szer lépett pályára címeres mezben és pályafutása alatt 3-szor nyert svájci kupát, szintén befejezi játékos pályafutását, és a védők felkészítésében kap fontos szerepet. Horváth Péter lesz Benczés Miklós másodedzője, a szakemberpáros már dolgozott együtt ebben a felállásban Felcsúton. Vincze Richárd a DVTK-tól érkezett akadémiánkra, az ellenfelek feltérképezésében és a tréningeken fog segédkezni. Az orvosi stábot Dr. Kovács László, Dr. Schandl Károly, Feszthammer Réka, Kiss István és Hajnal Imre alkotják. A játékosokra holnap újabb edzés vár, vasárnap pihenőnap lesz.
 

null

null

A támadó egy évre kerül kölcsönbe a horvát klubhoz.
A tavasszal kölcsönben nálunk futballozó Ezekiel Hentyvel, klubunk kétéves szerződést kötött, majd egy évre kölcsönadta Eszékre. A nigériai csatár jövőre az Európa-ligában léphet pályára az NK Osijek színeiben."

Videók