Thomas Doll jubilált, a Fradi nyerte a forduló rangadóját

Az éllovas Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a címvédő Videotont az OTP Bank Liga 15. fordulójának szerdai rangadóján.


Az FTC immár 31 összecsapás óta veretlen a Groupama Arénában, ahol a szerdai találkozó előtt külön köszöntötték Thomas Doll vezetőedzőt, akinek ez volt a 100. tétmérkőzése a fővárosi zöld-fehérek trénereként.

 
Viszonylag kiegyenlített első félidőt láthatott a Groupama Aréna valamivel több mint ötezer fős közönsége. A Ferencváros kezdeményezőbb volt, de az elsősorban a védekezésre koncentráló Videoton néhány veszélyes ellentámadást tudott vezetni. A szünetig így mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség, a kapuba találnia azonban egyiknek sem sikerült.
 
 
Fordulás után nem változott jelentősen a meccs képe, majd a csereként beállt Radó András a fehérvári védelem hibáját kihasználva megszerezte a vezetést a hazai együttesnek. A Videoton ezután becsülettel próbálkozott az egyenlítéssel, de vagy nem sikerült feltörnie a zöld-fehér védelmet, vagy nem tudta kihasználni a helyzeteit.
 
Ferencváros-Videoton FC 1–0
G.: Radó (62.)
Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez - Pintér Á. (Radó, a szünetben), Nagy Á., Gera Z. - Sesták (Varga R., 64.), Böde, Lamah (Busai, 90.)
Videoton: Danilovic - Nego, Vinícius, Juhász, Szolnoki - Pátkai (Soumah, 87.), Oliveira (Heffler T., 71.) - Suljic, Kovács I., Gyurcsó (Gerési, 77.) – Feczesin
 
A Vasas hazai pályán 4–0-ra legyőzte a hozzá hasonlóan újonc Békéscsabát az OTP Bank Liga 15. fordulójának szerdai mérkőzésén. A tabella utolsó és utolsó előtti helyezettjének mérkőzésén a harmadik percben kis híján vezetést szereztek a vendégek, ugyanis Punosevac fejese a keresztlécen csattant. A folytatásban mindkét oldalon kimaradt egy-egy ígéretes lehetőség, összességében azonban kimondottan ritkán forogtak veszélyben a kapuk, eseménytelen volt a játék. Az első félidő hajrájában Ádám Martin nagy ziccerben hibázott, a kapufát találta el, de Könyves közelről a hálóba bombázta a kipattanót. Miután az idén nyáron Paksról igazolt csatár a második felvonás elején is betalált, tulajdonképpen eldőlt a meccs, ráadásul kisvártatva egy szöglet után Pavlov is eredményes volt. A hajrában Kenesei Krisztián - a Czvitkovics elleni szabálytalanságért megítélt tizenegyesből - megszerezte pályafutása 192. magyar élvonalbeli gólját, így ez a játékrész sokkal élvezetesebb volt. A Vasas ezt megelőzően szeptember közepén nyert bajnoki meccset, de továbbra is kieső helyen áll, viszont már nem sereghajtó, mivel mostani sikerének köszönhetően helyet cserélt a Békéscsabával.
 
Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre 4-0
G.: Könyves (41., 52.), Pavlov (65.), Kenesei (84., 11-esből)
 
 
Az MTK Budapest 1–1-es döntetlent ért el a Diósgyőri VTK vendégeként. Az MTK kezdte jobban a mérkőzést, a fővárosiak mezőnyfölényben futballoztak és jószerivel csak nekik akadt gólszerzési lehetőségük, melyek közül egyet Torghelle használt ki. A szünetig több találattal elhúzhatott volna a kék-fehér együttes, de Rados bravúrjai megmentették a Diósgyőrt, illetve egy ízben Husic tisztázott a gólvonalról. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék, de helyzet is kevesebb volt. A kissé unalmas mezőnyjátéknak aztán Bacsa egyenlítő gólja vetett véget. Ezt követően már a hazaiak futballoztak veszélyesebben, s ezúttal már a másik kapus, Hegedüs bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne változzon az eredmény a lefújásig.
 
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 1–1
G.: Bacsa (69.), illetve Torghelle (38.)
 
 
A Budapest Honvéd közel egy félidőt emberhátrányban játszva 0-0-s döntetlent játszott a vendég Pakssal az OTP Bank Liga 15. fordulójában. A mérkőzést egy különleges kezdőrúgás vezette fel: a kezdőkörbe a házigazda Honvéd egykori és jelenlegi kiválóságai Szurgent Lajos és Souleymane Youla léptek, hogy a Polgári Platform felkérésére, a Szurkoljunk a rasszizmus ellen! projekt keretében közösen hívják fel a figyelmet a hazai lelátókon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére.
 
Az első félidőben a hazaiak játszottak támadóbb felfogásban, ám kevés helyzetükből egyet sem tudtak értékesíteni.
 
A fordulás után alapjában változott meg a meccs, miután a Honvéd emberhátrányba került. A második helyen álló paksiak azonban hiába kerültek létszámfölénybe, ezt nem tudták gólra váltani, s végül meg kellet elégedniük az egy ponttal.
 
Budapest Honvéd-Paksi FC 0-0
piros lap: Hidi (49.)
 
 
A házigazda Szombathelyi Haladás fordulatos meccsen döntetlent játszott szerdán a Debrecennel az OTP Bank Liga 15. fordulójában. Az első fél óra lüktető játékot hozott, inkább a hazaiak kezdeményeztek, s alakítottak ki helyzeteket, a debreceniek jobbára csak védekeztek. A félidő hajrájára aztán visszaesett az iram.
 
A szünet után aktívabban folytatták a vendégek, s ennek hamarosan meg is lett az eredménye: Tisza beadása után Brkovic fejelt a kapuba. A DVSC ugyanakkor csak néhány percig örülhetett, Martínez bombagóljával ugyanis egyenlített a Haladás. A folytatásban a hajdúságiak játszottak veszélyesebben, újabb gólt azonban a szombathelyiek szereztek, miután a csereként beállt Németh Márió egy perccel pályára lépése után, második labdaérintésével betalált. Ez a vezetés sem tartott azonban sokáig, mert Szakály furcsa találatával egyenlítettek a vendégek, s végül megosztoztak a pontokon a csapatok.
 
Szombathelyi-Swietelsky Haladás - DVSC-TEVA 2-2
G.: Martínez (59.), Németh M. (78.), illetve Brkovic (54.), Szakály P. (86.)

Videók