Tanulságos: hosszú út vezetett a Liverpooltól a Vidibe

Érdekességeket mesélt az új igazolás.


 

A molvidi.hu készített interjút Armin Hodziccsal, a csapat új igazolásával. A Liverpoolt is megjárt bosnyák támadó érdekes dolgokat mesélt.

 

"A bosnyák U17-es válogatottal vettünk részt egy nemzetközi tornán, ahol nagyon jól ment nekem a játék, szinte mindegyik meccsen sikerült gólt szereznem. Nyilván olyan fiatalon még nem voltam azzal tisztában, hogy a lelátókon helyet foglaló emberek többsége játékosmegfigyelőként volt jelen a meccseinknek. De mint később kiderült, ott volt a Liverpool egyik scoutja is, akit sikerült a teljesítményemmel meggyőznöm. Később pedig a két klub is meg tudott egymással egyezni, én pedig egyszer csak arra eszméltem, hogy "te jó ég, itt vagyok Liverpoolban". Sokat tettem azért, hogy bizonyítsak, helyem van a Liverpool korosztályos együttesében, azonban előbb egy sérülés hátráltatott, később pedig a munkavállalási engedéllyel adódtak bürokratikus gondok. A problémák ellenére igyekeztem csak a focira koncentrálni és ezzel a részével szerintem nem is volt gond. A Liverpool tartalékcsapatában 2012 nyarán debütáltam, az USA U20 ellen játszottunk egy edzőmeccset, ezen a találkozón sikerült gólt is szereznem.

Nagyon sok jót hallottam a Vidiről. Természetesen, amikor szóba került annak a lehetősége, hogy a Vidibe igazoljak, rögtön érdeklődtem honfitársaimnál, Anel Hadzicnál és Suljic Asmirnál, akik csak jót meséltek nekem a Vidiről. Aztán persze hajtott a kíváncsiság, még többet meg akartam tudni a csapatról, úgyhogy beleástam magam az interneten a Vidi történelmébe, és akkor szembesültem azzal, hogy 1985-ben milyen fantasztikus menetelést vitt véghez a csapat az UEFA-Kupában, többek közt a nevelőegyesületemet is kiütve a kupából. Büszke vagyok arra, hogy itt folytathatom a pályafutásomat, szeretnék magyar bajnok is lenni, és persze minél sikeresebben szerepelni a nemzetközi kupasorozatban is. Az elmúlt napokban volt alkalmam felfedezni Székesfehérvárt, igazi kis ékszerdoboz, csodálatos város, akárcsak Budapest, amely szintén magával ragadó."

Videók