Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 10. 07. 08:26

Három témakör mentén értékelte a tegnapi bajnokit.

Marcel Heister kiállítása miatt mintegy 70 percet játszott emberhátrányban a Ferencváros a DVSC elleni tegnapi, 2-2 alkalmával. Szerhij Rebrovnak, az FTC mestere három témakör mentém elemezte a látottakat az újságírók kérdéseire válaszolva.
 
Gyorsértékelés
„Rendkívül nehéz 70 percet emberhátrányban játszani, de az egész csapat nagyon karakteres játékot mutatott, ahogyan ezt a hátrányt kezeltük, harcosak voltunk. Természetesen benne vannak a mérkőzésben ezek a buta tényezők, mint a kiállítás, de ettől függetlenül olyan játékot nyújtottunk, amilyet szerettünk volna, hiszen a szurkolókért is játszottunk ezen a mérkőzésen” 
 
Emberhátrány
„Elmagyaráztam a csapatnak, hogyan kell hátrányban küzdeni, hogyan szerezhetünk újabb gólokat. A szélen, illetve a keresztmozgásokban olyan helyzeteket teremtettünk és olyan karaktert mutattunk, amelyet elvárok a fiúktól. Nehéz játszani ilyen helyzetben, hiszen az ellenfélnél eggyel több játékos van, ettől függetlenül a gólhelyzeteinket úgy használtuk ki, ahogy kell és a támadásainkat úgy vittük végig, ahogy terveztük” – tette hozzá ukrán mesterünk.
 
Kiállítás
„Erről nem tudok még pontosan nyilatkozni, mert csak a második esetet láttam, az első még vissza kell néznem videón. Természetesen, ha valamilyen butaság miatt kapott Marcel sárga lapot, akkor azt megbeszéljük és mindenképpen kijavítjuk, hogy a jövőben ne történjen ilyen” – zárta gondolatait Sergei Rebrov.
 

Legfrissebb híreink

23:28 - Francia válogatottja repítette a Veszprémet - előztek a tabellán KÉZILABDA
22:25 - Vízilabda: alázott a férfi válogatottunk az utolsó meccsén VÍZILABDA
21:22 - Idén már nem léphet pályára a franciák világbajnok védője NEMZETKÖZI FOCI
20:15 - Az atlétikai vb-rendezés nagy lépés a budapesti olimpia felé EGYÉB SPORTOK
19:51 - Női kézilabda Eb - Megvan az első elődöntős KÉZILABDA
19:10 - Jégkorong - három változás a magyar keretben JÉGKORONG
18:15 - Világbajnok kézilabdázót igazolt a Ferencváros KÉZILABDA
17:30 - Győri Audi ETO: jó hír érkezett a győri klasszisról KÉZILABDA
16:48 - Libertadores-kupa: Buenos Airesben balhé volt NEMZETKÖZI FOCI
15:28 - Kérdéses Kapás Boglárka szereplése a nyitónapon ÚSZÁS
15:18 - Férfi kézi: kijelölték a 28 fős magyar keretet a vb-re KÉZILABDA
14:40 - Kézi: a románok elleni győzelemmel sem biztos az Eb-elődöntő KÉZILABDA
13:45 - Robben elképzelhetőnek tartja a visszavonulását NEMZETKÖZI FOCI
12:30 - Lazio-Sampdoria: hihetetlen gólörömök a hosszabbításban - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:50 - Cagliari-Roma: őrült véghajrá - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:20 - Csodát tett a Miami, lehetetlen játékkal verte Tom Bradyéket AMERIKAI SPORTOK
11:05 - A FINA elfogadta a vízilabda szabálymódosításait VÍZILABDA
10:35 - Kim Rasmussen: Ezért vagyunk itt KOSÁRLABDA
09:37 - Rövidpályás úszó-vb - Hosszú már az első napon aranyérmes lehet ÚSZÁS
04:45 - Hétfői sportműsor: topbajnokságok, csúcsmeccs a kézi Eb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények