Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 09. 15. 19:02

A felcsútiak vezetőedzője is a földre került a dulakodásban.

A várakozásoknak megfelelően a bajnok futballozott fölényben az első félidőben, ugyanakkor a felcsútiak sem adták fel a támadások lehetőségét. Az első negyvenöt percet kemény összecsapások jellemezték, s mindkét oldalon értékesítettek egy-egy büntetőt. A második félidőben is fehérváriak irányították az összecsapást, de az átütő erő ezúttal hiányzott a játékukból. Negyedórával a vége előtt a Vidi elveszítette kapusát, Kovácsikot, aki összecsúszott Trajkovskival. A helyére beálló Tujvel a 83. percben ziccert védett, de két perccel később már ő is tehetetlen volt az új igazolás, az ecuadori De Jesús helyzeténél. Kovácsik ápolása miatt is a játékvezető kilencperces hosszabbítást jelzett, amelynek utolsó pillanatában egy kezezés miatt 11-eshez jutott a Vidi, az első büntetőt értékesítő Scepovic próbálkozását azonban Danilovic hárította.
    
 
Szőts ezt követően le is fújta a találkozót, az indulatok pedig elszabadultak: Hadzic szólalkozott össze a felcsúti kispadon helyet foglalókkal, majd több csapattársa is csatlakozott hozzá - volt, aki természetesen nyugtatni akarta -, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került. Többen az öltözőbe siettek, sokak szerint Varga Józsefnek szólt be a Vidi játékosa. Varga nemrég igazolt a Viditől a PAFC-hoz.

Legfrissebb híreink


Élő eredmények