Női labdarúgás: a Szegedi AK már a felsőházért küzd

November utolsó hétvégéjén befejeződött a női labdarúgó NB I őszi szezonja. A bajnok MTK Hungária Csepelen, a BNLC-Csepel vendégeként tette fel a koronát százszázalékos őszi szereplésére.


Turtóczki Sándor csapata hat alapemberét (Szőcs Rékát, Szabó Zsuzsannát, Papp Dórát, Gál Tímeát, Nagy Lillát, és Méry Ritát) nélkülözve is simán nyert: a listavezető az első félidőben nyolcat (!) rámolt be az U19-es válogatott kapuját is védő Aschenbrenner Réka hálójába. A gólzáportól Vágó Fanny „gólpókerrel” vette ki a részét, de mellette Pádár (2), Zágor és Smuczer is eredményes volt. A szünet után Pádár Anita meglőtte a maga harmadik találatát, majd az MTK női labdarúgóinak közösségi oldalán a szezon legjobbjának is megválasztott Vágó hatra növelte góljainak számát. Őszi mérlege, tizenegy NB I-es meccsen 31 gól, nagyon közel járhat a világcsúcshoz…

A tabella második helyén „telelő” Astra-Bíró-Kert FC Rákospalotán gyűjtötte be soros három pontját. A Femina az első negyedóra végéig jól tartotta magát, ekkor azonban bő egy perc alatt Kakuszi Adrienn, majd Fogl Katalin is gólt szerzett, és ezzel gyakorlatilag eldöntötték a meccset. Szegény embert az ág is húzza, a Femina az első félidő közepén cserére kényszerült, Gleich Barbara nem tudta folytatni a játékot. Az Astra nem erőltette előnye növelését, a csúszós, mély talajon a néhány órával később még futsalmérkőzést is játszó játékosok igyekeztek beosztani erejüket. Két újabb gól azért így is született, Godvár Katalin duplája fölényessé tette a vendégek sikerét.

Ha a megszerzett pontokat nézzük a harmadik, ha viszont a vesztett pontokra figyelünk, a második helyen várja a tavaszi folytatást a Viktória Trend-Optika FC. Az MTK-hoz hasonlóan, Iszak Gábor csapatában is jó néhányan olyanok kaptak lehetőséget az év utolsó mérkőzésén, akik korábban kevesebbet játszottak. A kapuban Horváth Bettina helyettesítette Papp Esztert, és az ezúttal is hiányzó Jakab Rékát, valamint Szórádi Nikolettet Tóth Klaudia, illetve Horváth Lilla pótolta, sőt újoncot is avatott a szombathelyi csapat, a szünetben beállt a 16 éves Tóth Zsaklin. A Páter-Fit-Well Nagypáli alaposan megszervezte a védelmét, a Péter Zoltánt helyettesítő Kostorják Zsolt a vereség minimalizálására építette taktikáját. Az elképzelés az 50. percig jól működött, ám ekkor Marsai Nikolett felívelt szabadrúgását Tálosi Szabina 10 méterről rúgta Fülöp hálójába, majd egy perccel később ismét a válogatott belső védője következett: újabb szabadrúgás nyomán, 8 méterről stukkolta a labdát a hálóba. A 60. percben Krenács Lilla kicselezte védőjét, majd 15 méterről a bal felső sarokba bombázott, végül kevéssel a lefújás előtt Tálosi szerezte meg harmadik gólját – 4-0-ra győzött a Viktória.



Szegeden a méretes sérüléshullám miatt a vártnál gyengébben szereplő SZAK az utolsó esélyt ragadta meg az újonc Hegyvidék legyőzésével a felsőházba kerülés érdekében. Lipták Lilla távoli lövésével már a 3. percben vezetett a SZAK, és a hazaiak a második félidő elején, Papp Dorina szöglet utáni fejesével még növelni is tudták előnyüket. A fővárosiak egy szerencsés góllal szépítettek (Staar Gabriella jobb oldali beadása egy védőről a kapu felé pattant, Földesi Lilien pedig a gólvonal mögött fogta meg a labdát), majd küzdöttek az egyenlítésért, de a SZAK meg tudta őrizni előnyét. A szegediek jelenleg négypontos hátrányban vannak a rájátszást „érő” helyen álló Újpesti TE és BNLC mögött. A második kör tavaszi mérkőzésein mindkét vetélytárssal (valamint a Nagypálival és a Feminával) játszanak még, így, ha nem is könnyű feladat, de nem lehetetlen küldetés, hogy a hat között zárják az alapszakaszt.

LABDARÚGÁS
Női NB I, 14. forduló
1. FC Femina’93 – Astra-Bíró-Kert FC 0-4
Páter Fit-Well Nagypáli – Viktória Trend Optika FC 0-4
BNLC-Csepel – MTK Hungária 1-11
Szegedi AK Boszorkányok – Hegyvidék SE 2-1

Videók