Négy tizenegyes, négy gól és két kiállítás a Vasas-Fradin

Egyik dobogós csapat sem tudott nyerni az NB I 16. fordulójában, szemben az utolsó helyezettel…


 
Vasas - FTC 2-2
3425 néző
Gólszerzők: Ferenczi 88., 90+3. – az elsőt 11-esből, ill. Djuricin 9., Gera Z. 90+1., 11-esből
 
Valami elképesztő mérkőzést játszott egymással a két dobogón álló fővárosi csapat. Már a 9. percben megszerezte a vezetést a Fradi, miután Ryu kiugratása után Djuricin el tudta gurítani a labdát Nagy Gergely mellett. Rá négy percre Lovrencsics Gergő szabálytalankodott Remili Mohameddel szemben a tizenhatoson belül, ám Ádám Martin nem tudott túljárni Dibusz Dénes eszén. Nem Ádám Martin volt az egyetlen, akinek megremegett a lába a zöld-fehérek kapusával szemben, a második félidő közepén Mahir Saglik büntetőjét tolta a kapufára a hálóőr. A mérkőzés megannyi sárga, és két piros lappal is „súlyosbítva” volt, egyik oldalon Ramírez, a másikon Saglik kapott pirosat heves vérmérsékletének köszönhetően.
 
A hektikusra sikerült hajrában mindkét oldalnak megítélt egy tizenegyest Kassai Viktor, és előbb a rutinos Ferenczi István, majd Gera Zoltán magabiztosan értékesítették, a Fradi középpályása a 92. percben tette ezt. Azonban még erre is volt válasza a Vasasnak, egy gyors középkezdés után Ristevski beadását Ferenczi fejelte be, pontot mentve csapatának.
 
 
Mezőkövesd-Zsóry FC–Videoton FC 2–1
2005 néző
Gólszerzők: Kink 9., Strestík 86., ill., Scsepovics 25.
 
Remek iramú mérkőzést láthatott a publikum, érezhető volt, hogy az NB I két legjobb formában lévő csapata találkozott. Ahogy arra számítani lehetett, a Vidi irányította a meccset, de a Mezőkövesd tudatosan adta át a területet, hogy kedvére kontrázhasson. A mérkőzés 10. percében a hazaiak az első helyzetükből megszerezték a vezető gólt, azonban a székesfehérváriak egy egyéni hiba után egyenlíteni tudtak. A gyors gólváltás után inkább a küzdelem dominált a pályán. A fordulás után inkább a Videoton állt közelebb a győzelemhez, azonban a Mezőkövesd kapusa, Tomas Tujvel remek napot fogott ki, több bravúrt is bemutatott. A hajrában a Kövesd a semmiből nyerte meg a mérkőzést: A Vidi védelme nem számított Pauljevic gyorsan elvégzett szabadrúgására, amiből Marek Strestík ziccerbe került, és kilőtte a jobb felső sarkot. Pintér Attila csapata ezzel a feljött a tabella 5. helyére, és kijelenhető, hogy jelen pillanatban a Kövesd az NB I legjobb formában lévő csapata. Az elmúlt öt mérkőzésén 13 pontot szerzett.
 
MTK–DVSC 1–1
1657 néző
Gólszerzők: Kanta J. 58. – 11-eből, ill. Holman 90+6.
 
Az MTK felforgatott csapattal állt fel, ugyanis nem szerepelhetett Grgics, Vadnai, Okuka, Vukmir és Torghelle sem. Az első félidő feledhetőre sikerült, majd Vaszilisz beküldte Vogyicskát és Gerát is. Előbbi hamar meghálálta a bizalmat, remek csellel tört be a tizenhatoson belülre, ahol Danlovic elkaszálta. A megítélt tizenegyest Kanta értékesített. Az irányítás maradt a gól után is az MTK-nál, de a hosszabbításban túl sokat húzták az időt, amiért Andó-Szabó alaposan rátett a három percre. A 96. percben sikerült szabadrúgást kiharcolnia a Debrecennek, Holman pedig kihasználta az adódó alkalmat.
 
 
DVTK-Haladás 2-1
1033 néző
Gólszerzők: Lipták 67., Ugrai 90+2., ill. Gaál B. 13.
 
Remekül kezdett a felsőházban található Haladás, a 13. percben Rácz szabadrúgását Wills fejelte középre, a hazaiak kapusa, Milan Rados pont Gaál Bálint elé tenyerelte a labdát, aki hét méterről bebombázta a labdát a kapuba. A második félidőben Bognár István beállása alapvetően határozta meg a mérkőzés alakulását. A 67. percben a fiatal játékos szöglete utáni flippert követően Lipták Zoltán a Haladáséhoz kísértetiesen hasonló góllal kiegyenlített. A hosszabbításban jött a dráma: a 90+2. percben Eperjesi beadását Lipták csúsztatta Ugrai Rolandnak, aki kettőt tolt a labdán, majd a védők sűrűjében a bal alsó sarokba lőtt, megfordítva ezzel a mérkőzést korábbi csapata ellen.
 
Gyirmót FC Győr – Újpest FC 1-2 
1500 néző
Gólszerzők: Bojovics 78., ill. Lázok 84., Windecker 90+3.
 
Mintha két külön találkozót sűrítettek volna 94 percbe, ekképp zajlott a négy mérkőzés óta pontot szerezni képtelen Gyirmót és a remikirály Újpest csatája a 16. fordulóban. Mind az első félidőben, mind a második játékrész nagy részében sikertelenül próbálkoztak a felek, Bardhi kétszer is eltalálta a gyirmóti kapufát, ezzel szemben a hazaiak is aktívan játszottak. Meg is szerezték annak rendje és módja szerint a vezetést, a 78. percben az el-elalvó lila-fehér védelmet Bojovics mattolta. Sokáig úgy tűnt tehát, hogy megszakad a szörnyű sorozat Urbányi mester gárdája számára, ám az Újpest fantasztikus erőről tett tanúbizonyságot: előbb a 84. percben a csereként beálló Lázok megpattanó lövésével egyenlítettek, majd a 93. percben Bardhi szögletét követően Windecker felhőfejese talált utat Sebők kapujába. Három hónap után diadalmaskodott újra a Vignjevics-legénység.
 
Paks-Honvéd 1-1
1250 néző
Gólszerzők: Szabó J. 8., ill. Szabó J. 44. – öngól
 
Szabó János révén a nyolcadik percben szerezte meg a vezetést a Paks gárdája. Két perccel később kettőre növelhette volna az előnyét a hazai csapat, de Hahn lövését a kispesti kapus Gróf bravúrral hárította. A félidő vége előtt váratlanul egyenlített a Honvéd, Hidi szabadrúgása után a volt kapusa, Kemenes hathatós közreműködésének köszönhetően bevánszorgott a kapuba a labda. A második játékrészben szinte végig fölényben volt a vendég gárda, de a győzelmet nem sikerült kiharcolnia. A paks hét meccs óta nem nyert otthon.
 

Videók