Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 02. 20. 19:16

Fontos közleményt jelentetett meg az MLSZ.

Íme, a szövetség közleménye:
 
"A férfi Magyar Kupa hétközi nyolcaddöntőivel, majd az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga hétvégi fordulóival kezdetét veszi Magyarországon a tavaszi labdarúgószezon, de a télies időjárás még alakíthatja az eltervezett programot.
 
A szövetség és a klubok közös célja, hogy az őszi és a tavaszi szezon közötti szünet minél rövidebb legyen, a télies időjárás azonban az egyre fejlettebb infrastruktúra mellett is kockázati tényező. Az időjárás az előrejelzések szerint február végén nem lesz kegyes a csapatokhoz, a hét hátralévő napjaiban országszerte jelentős mennyiségű csapadékra és fagypont körüli hőmérsékletre lehet számítani, kihívás elé állítva a mérkőzéseket rendező klubokat. 
 
Minden esetben a rendező klub felelőssége, hogy pályáját játékra alkalmas állapotba hozza a mérkőzés kezdetére. A Magyar Labdarúgó Szövetség lehetőségei szerint minden segítséget megad ahhoz, hogy a mérkőzéseket az eredetileg kiírt időpontban lehessen megrendezni, ugyanakkor a kluboktól is elvárja, hogy tegyenek meg mindent a találkozók menetrend szerinti, az eredeti helyszíneken való megrendezése érdekében, a sportszakmai szempontok figyelembe vétele mellett. 
 
Kedden és szerdán nyolc mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből, hétvégén pedig az első tavaszi fordulókat játsszák le az OTP Bank Ligában és a Merkantil Bank Ligában. A hétközi kupameccsek helyszínei közül több stadionban sincs pályafűtés, így például Nagykanizsán és Siófokon is gondot okozhat a jelentős havazás. Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban sem áll rendelkezésre pályafűtés, de a klub a licenceljárás során jelezte, hogy alternatív megoldással viszontagságos időjárási körülmények között is játékra alkalmas állapotba tudja hozni a centerpálya gyepszőnyegét. 
 
A hétvégén az OTP Bank Ligában pályaválasztóként szereplő élvonalbeli csapatok közül egyedül a Paksi FC-nél nem működik még a pályafűtés, a másodosztályú együttesek nagy része viszont nem rendelkezik ilyen technológiával.
 
Az érintett klubok az MLSZ felé jelezték: mindent megtesznek annak érdekében, hogy az időjárásról függetlenül képesek legyenek megrendezni a kupamérkőzéseket. Arról, hogy egy pálya alkalmas-e a mérkőzés megrendezésére, az adott találkozó játékvezetője dönt a mérkőzés napján."

20. Magyar Aranylabda: új díj kerül bevezetésre " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Még héten publikálva lesznek az eredmények.

Cimkék: nb1 , mlsz

Legfrissebb híreink

23:28 - Francia válogatottja repítette a Veszprémet - előztek a tabellán KÉZILABDA
22:25 - Vízilabda: alázott a férfi válogatottunk az utolsó meccsén VÍZILABDA
21:22 - Idén már nem léphet pályára a franciák világbajnok védője NEMZETKÖZI FOCI
20:15 - Az atlétikai vb-rendezés nagy lépés a budapesti olimpia felé EGYÉB SPORTOK
19:51 - Női kézilabda Eb - Megvan az első elődöntős KÉZILABDA
19:10 - Jégkorong - három változás a magyar keretben JÉGKORONG
18:15 - Világbajnok kézilabdázót igazolt a Ferencváros KÉZILABDA
17:30 - Győri Audi ETO: jó hír érkezett a győri klasszisról KÉZILABDA
16:48 - Libertadores-kupa: Buenos Airesben balhé volt NEMZETKÖZI FOCI
15:28 - Kérdéses Kapás Boglárka szereplése a nyitónapon ÚSZÁS
15:18 - Férfi kézi: kijelölték a 28 fős magyar keretet a vb-re KÉZILABDA
14:40 - Kézi: a románok elleni győzelemmel sem biztos az Eb-elődöntő KÉZILABDA
13:45 - Robben elképzelhetőnek tartja a visszavonulását NEMZETKÖZI FOCI
12:30 - Lazio-Sampdoria: hihetetlen gólörömök a hosszabbításban - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:50 - Cagliari-Roma: őrült véghajrá - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:20 - Csodát tett a Miami, lehetetlen játékkal verte Tom Bradyéket AMERIKAI SPORTOK
11:05 - A FINA elfogadta a vízilabda szabálymódosításait VÍZILABDA
10:35 - Kim Rasmussen: Ezért vagyunk itt KOSÁRLABDA
09:37 - Rövidpályás úszó-vb - Hosszú már az első napon aranyérmes lehet ÚSZÁS
04:45 - Hétfői sportműsor: topbajnokságok, csúcsmeccs a kézi Eb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények