NB I: gödörben a bajnok, szárnyal a Hali

A harmadik hely szempontjából nagyon fontos meccset nyert meg a Loki.


Debreceni VSC-Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
 
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2521 néző, v.: Kassai     
 
gólszerző: Takács (26.)     
 
sárga lap: Nagy S. (88.), Tőzsér (84.), illetve Deák (62.), Baráth (81.) 
    
Debreceni VSC: Nagy S. - Bényei, Kinyik, Mészáros N., Ferenczi - Bódi (Filip, 80.), Jovanovic, Tőzsér, Varga K. (Sós, 71.) - Könyves, Takács (Mengolo, 82.)
 
Budapest Honvéd: Gróf - Baráth, Lovric, Kamber, Deák (Danilo, 68.) - Pölöskei Zs. (Lukács, 46.) - Gazdag, Banó-Szabó, Holender - Eppel, Lanzafame
 
A címvédő Budapest Honvéd 1-0-ra kikapott szombaton a harmadik helyen álló Debreceni VSC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában. A kispestiek sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el, illetve a jelenlegi idényben először nem szereztek gólt.
 
Helyzetek nélküli játékot hozott a találkozó első húsz perce, majd miután a hazaiak megszerezték a vezetést, nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek. Szünetig több nagy helyzetet alakított ki mindkét együttes, de az eredmény nem változott.     A második félidőben ott folytatták a csapatok, ahol az elsőben abbahagyták: mindkét fél támadó felfogásban játszott, így több komoly gólszerzési lehetőség adódott a DVSC és a Honvéd előtt is. A vendégek még a találkozó hajrájában is egyenlíthettek volna, ám a csereként beállt Danilo fél méterről elhibázta a ziccert.
 
Puskás Akadémia FC-Swietelsky Haladás 1-3 (1-1)
 
Felcsút, Pancho Aréna, 700 néző, v.: Vad II.
 
gólszerzők: Szakály P. (3.), illetve Ramos (14., 94., az elsőt 11-esből), Wils (59.), 
 
sárga lap: Vanczák (38.), Spandler (58.), Halmosi (71.), illetve Mészáros (41.), Jagodics M. (84.)
 
Puskás Akadémia FC: Hegedüs - Csilus, Vanczák, Spandler, Balogh B. - Molnár G. (Bacelic-Grgic, 68.), Szakály P., Márkvárt (Szécsi, 79.), Mevoungou - Prosser, Perosevic (Diallo, 57.)
 
Megszerezte idénybeli első idegenbeli győzelmét a Swietelsky Haladás, amely a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 18. fordulójában a Puskás Akadémia otthonából hozta el a három pontot 3-1-es sikerével. A szombathelyi együttes korábbi hét idegenbeli meccsén mindössze egy pontot tudott gyűjteni.
 
Swietelsky Haladás: Király - Schimmer, Wils, Németh Mi., Bosnjak (Williams, 33.) - Jagodics M., Mészáros, Rácz (Grumic, 91.), Németh Má. (Kovács L., 61.), Halmosi - Ramos
 
A pályafutása 300. NB I-es mérkőzésén pályára lépő Szakály Péter egy bombagóllal már a harmadik percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, de a vendégek hamarosan egyenlíteni tudtak a Schimmer lerántásáért megítélt 11-esből. A folytatásban többnyire a mezőnyben folyt a játék, a Puskás Akadémia erőltette jobban a támadásokat, de a szünetig több gól már nem esett.
    
A szünet után is inkább a hazaiaknál volt a labda, a Haladás elsősorban kontratámadásokra épített, s egy szabadrúgás után sikerült átvennie a vezetést. A Puskás Akadémia ezután mindent megtett az egyenlítésért, de a szórványos szombathelyi kontrák közepette végül nem járt sikerrel, sőt, a végén még növelni is tudták előnyüket a vendégek.
 
Újpest FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-2 (0-1)
 
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk, v.: Erdős
 
gólszerzők: Novothny (67., 81., mindkettőt 11-esből), illetve Haris (41.), Rácz (48.)
 
sárga lap: Windecker (35.), Pauljevic (52.), illetve Haris (22.), Vajda (85.)
 
piros lap: Tamás (80.)
 
Újpest:Pajovic - Pauljevic, Pávkovics, Balázs B., Kálnoki Kis - Sankovic (Tischler, 56.), Windecker - Nwobodo, Nagy D. (Diallo, 77.), Zsótér (Simon, a szünetben)- Novothny 
 
Balmazújváros: Szécsi - Habovda (Póti, a szünetben), Rus, Tamás L., Uzoma - Vajda, Sigér, Maisuradze, Haris - Arabuli (Jagodics, 81.), Rácz (Kovács Á., 65.)
 
Az Újpest kétgólos hátrányát büntetőkkel ledolgozva 2-2-es döntetlent játszott szombaton a vendég Balmazújvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.
 
A találkozót zárt kapuk mögött játszották, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága másfél millió forintra, valamint két zártkapus mérkőzésre büntette az Újpestet a Videoton elleni találkozó miatt, amelyen a lila-fehérek szurkolói az ellenfelet és annak egyik játékosát szidalmazták, tárgyakat - köztük egy WC-tetőt - dobtak a játéktérre, valamint becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető, rasszista magatartást tanúsítottak
 
Mindkét együttes jó formában várta a találkozót: a lila-fehérek ezt megelőző három bajnokijukat megnyerték, s négy meccse veretlenek voltak a pontvadászatban, míg a Balmazújváros két győzelmet aratott és egy döntetlent ért el legutóbbi három találkozóján. Ráadásul mindkét együttes bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe.
    
Óvatos, tapogatózó játékkal indult a találkozó, az újonc egy szöglet után első nagy lehetőségét kihasználva szerzett vezetést a szünet előtt.
    
A fordulást követően egy szabadrúgásból - némi kapushiba segítségével - tovább növelte előnyét a Balmazújváros. A lila-fehérek két értékesített büntetővel egyenlítettek, s bár a hajrában emberelőnyben támadhattak a három pontért, a győzelmet már nem sikerült megszerezniük.
 
Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 0-0
 
Mezőkövesd, 3254 néző, v.: Szabó Zs.
 
sárga lap: Hudák (19.), Tóth B. (80.), illetve Forgács (81.)
 
Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó - Lázár P., Hudák, Szalai A., Vadnai - Iszlai, Tóth B., Mlinar - Koszta (Veselinovic, 78.), Novák, Strestik (Cseri, 62.)
 
Diósgyőri VTK: Antal - Tamás M., Karan, Lipták, Nagy T. - Forgács, Kocsis G., Busai - Ugrai, Joannidisz (Szarka, 88.), Óvári (Bacsa, 59.)
 
A sereghajtó Mezőkövesd gól nélküli döntetlent játszott szombaton a vendég Diósgyőrrel a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.
 
Az utóbbi három mérkőzését elvesztő Diósgyőr kezdett jobban, valósággal a kapujuk elé szögezte a sereghajtó mezőkövesdieket, akik július 22-e óta nem nyertek hazai pályán. Az első gólhelyzetre mégis a 26. percig kellett várni, ekkor Ugrai szabadrúgását hárította Dombó. Az eseménytelen első félidő hajrájában Novák révén óriási ziccert hagytak ki a hazaiak.
    
Szünet után - és egy meg nem adott 11-est követően - rákapcsolt a Mezőkövesd, így a zord időjárás ellenére élvezetesebb lett a meccs. Az 57. percben Ugrai egyedül lépett ki, kicselezte a kapust, de egy visszaérkező védőbe rúgta a labdát. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, komoly helyzetek maradtak ki, de gól nem született, így döntetlennel zárult a borsodi derbi.
 
Paksi FC-Vasas 3-1 (0-0)
 
Paks, 842 néző, v.: Solymosi
 
gólszerzők: Szabó J. (55., 62.), Lenzsér (72.), illetve Pavlov (72.)
 
sárga lap: Szivacski (82.)
 
kiállítva: Manjrekar (92.)
    
Paksi FC: Verpecz - Vági, Lenzsér, Zachán, Szabó J. - Simon Á. - Nikházi (Hahn, 71.), Papp K., Bertus, Kulcsár D. - Szakály D. (Haraszti Zs., 81.)
 
Vasas: Kamenár - Burmeister (Ferenczi, 85.), Manjrekar, Vaskó - Vergos (Pavlov, 72.), Vida, Berecz, Benes - Ádám, Gaál, Remili (Szivacski, 67.)
 
A Paks két védője három góljával tartotta otthon a három pontot a Vasas ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, szombaton.
 
Az első félidőben mindkét gárda sok hibával futballozott, így igazi nagy helyzetet nem láthatott a kis létszámú publikum.
    
A fordulást követően kétszer is villant a Paks válogatott védője, Szabó János, aki előbb egy szöglet után fejjel, majd egy remekül eltalált lövéssel gyakorlatilag hét percen belül el is döntötte a három pont sorsát. A 72. percben szépített a Vasas egy hatalmas bombagóllal, de még ugyanebben a percben visszaállította a kétgólos különbséget a hazai csapat egy másik védő, Lenzsér Bence találatával.
    
Ez megtörte a Vasast, amelynek a hátralévő időben már semmi esélye nem volt az egyenlítésre.

Újabb magyar válogatott focista külföldi karrierje fuccsolt be? " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

A sport.pl úgy tudja, hogy Nagy Dominik is azok közé tartozik, akik januárban elhagyhatják a Legia Warszawát. A portál keményen kijelenti, az átigazoláson csak a Ferencváros profitált, miután egymillió eurót kapott a játékosért. Nagyot egyszer társaival verték meg a ultrák egy Lech Poznan elleni vereség után, majd pár hétig már száműzték az első csapatból.

Videók