MTK-Újpest: szívből jövő játékot szeretne látni a szerb vezetőedző - előzetes

Pénteken 19:00 órakor a Hidegkuti Nándor Stadionban az MTK ellen mutatkozhat be az Újpest FC kispadján Nebojsa Vignjevics.


A szerdán bemutatott szerb szakember első mérkőzésen azt szeretné látni, hogy játékosai szervezett játékot bemutatva elhozzák a három pontot a Hungária körútról.

„Azt szeretném, hogy minden játékos nézzen rá a tabellára és realizálják, hogy nem ott tartunk jelenleg, ahol a keret minősége szerint tartanunk kellene. Ez most egy nehezebb helyzet mindenki számára, nagy erőfeszítéseket kell tennünk holnap, de tudjuk, hogy képesek vagyunk pontokat gyűjteni az MTK ellen. Azt szeretem, ha a csapatom minden pillanatban szervezetten játszik. Csapatként kell védekeznünk és támadnunk is, agresszívnek kell lennünk és törekednünk kell arra, hogy sokat birtokoljuk a labdát. Azt szeretném elérni, hogy minden mérkőzésen olyan teljesítményt nyújtsunk, hogy a szurkolóktól a lefújás után jogosan járjon a taps. Ebben az is benne van, hogy néha veszítünk, de minden meccsen ki kell hoznunk magunkból a maximumot.” - mondta Nebojsa Vignjevics a klub honlapjan.

Dragan Vukmir térdszalag-húzódás miatt nem tud pályára lépni az Újpest elleni rangadón, így Kálnoki Kis Dávid és Kelemen Dávid játszanak a belső védő posztján az esti összecsapáson. Garami Józsefnek tehát volt gondja a csapatösszeállítást illetően az Újpest elleni mérkőzést megelőzően.

"Sajnos változtatnunk kellett a védelem tengelyében, Kelemen Dávid sérüléséből visszatérve kevesebbet játszott, ennek ellenére bízom abban, hogy jól megoldják a feladatot, és jól működik ez a csapatrész. Erre már csak azért is nagy szükség lesz, mert az Újpest jó támadókkal rendelkezik, és összességében is azt gondolom, hogy játékosanyaga alapján ellenfelünk többre hivatott, mint amit a helyezése mutat. Sorsuk egy kicsit hasonlít a miénkhez, hiszen több olyan mérkőzést is játszottak, melyeket kis szerencsével ők is megnyerhettek volna, mégis elvesztettek. Jó példa erre a Győr elleni találkozó, melyen ugyan gyorsan kétgólos hátrányba kerültek, de a mérkőzés nagy részét uralták, és ez figyelmeztető jel számunkra. A héten edzőváltás történt ellenfelünknél, de nem számítok arra, hogy különösebb változás állna be az Újpest taktikájában, felállásában. Ha mégis így lenne, akkor is megvan az az alapjátékunk, amellyel készülünk. Hogy ezt mennyire sikerül megvalósítani, az attól függ, hogy milyen teljesítményre vagyunk képesek, és hogy mit enged az ellenfél. Azt természetesen mindannyian tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, és a tabellára nézve ismét az egyik közvetlen riválisunk ellen szerezhetünk nagyon fontos pontokat. Erre törekszünk pénteken este!" - mondta Garami József szakmai igazgató!

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló:
MTK Budapest FC - Újpest FC 19.00
Hidegkuti Nándor Stadion, vezeti: Andó-Szabó Sándor

Videók