Miskolcon kapott ki a Videoton, idegenben nyert a Fradi

A Videoton egy, a hajrában bekapott góllal kapott ki az Egervári-féle Diósgyőrtől, a Békéscsaba otthonából hozta el a három pontot a Fradi.


A viszonylag eseménytelen első negyedóra után a DVTK előtt adódott nagy lehetőség, de Kovácsik Ádám megmentette a góltól csapatát. A 32. percben a Bacsa Patrik ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Barczi Dávid értékesítette, majd a 43. percben egyenlítettek a vendégek, Haraszti jobb oldali szabadrúgása után Negóhoz került a labda, aki éles szögből a jobb alsó sarokba helyezett. 
 
 
A második félidő elején mindkét kapusnak volt egy-egy nagy védése, ezt követően a hajrában pörögtek fel az események. Míg a két csapat idény eleji meccsén a Vidi tudott a hosszabbításban győztes gólt szerezni, most a DVTK tette meg ugyanezt, a 92. percben Lang Ádám nagy hibáját a csereként beállt Novothny Soma használta ki, a megszerzett labdát a jobb alsó sarokba lőtte. 
 
DVTK–Videoton FC 2–1 (Barczi 32. – tizenegyesből, Novothny 92., ill. Nego 43.)
 
A Fradi jobbára uralta a játékot a Békéscsaba ellen, de a 38. percben kis híján vezetést szerzett a hazai csapat, de Eccleston közelről nem találta el a kaput. A 44. percben Radó András vállalkozott lövésre egy rövid felszabadítást követően, és 18 méterről kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. A második félidőben nyíltabb lett a meccs, több lehetőség is adódott a Békéscsaba előtt, de ezek kimaradtak, így a Ferencváros ismét győztesen távozott a Viharsarokból. 
 
Békéscsaba–Ferencváros 0–1 (Radó 44.)
 
A Haladás már korán vezetést szerzett az Újpest ellen, a 11. percben egy újpesti szögletet követő labdavesztésből indított gyors kontra végén: a befejező Williams volt, aki higgadtan lőtt Balajcza Szabolcs mellett a hálóba. A 25. percben Medgyes Zoltán előtt adódott ziccer, de nem tudta kihasználni, öt perccel később pedig egyenlítettek a vendégek, egy labdaszerzést követően Lencse Lászlót szöktették, aki bevezette a labdát a 16-oson belülre, elhúzta Király mellett, majd a hálóba továbbított. A szünet után az újpestiek előtt adódtak helyzetek, ezt követően egyik csapat sem kockáztatta az egy pontot, lefújásig maradt a döntetlen. 
 
Haladás–Újpest FC 1–1 (Williams 11., ill. Lencse 30.)
 
Az MTK a 8. percben egy Thiam-kapufával nyitott a Honvéd ellen, majd a 29. percben vezetést szerzett az MTK, Hrepka Ádám kapott jó ütemű indítást Thiamtól, majd 10 méterről a kapu bal oldalába lőtte a labdát. A második játékrészben az MTK állt közelebb a gólszerzéshez, a kék-fehérek egy újabb kapufát is lőttek, az eredmény azonban nem változott, a két fővárosi csapat vidéki összecsapásán a pályaválasztó szerezte meg a három pontot Dunaújvárosban.

MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–0 (Hrepka a 29.) 
 
(mlsz.hu)

Videók