Mától alapítvány viseli Fülöp Márton nevét

Tehetséges fiatalok széleskörű támogatását szolgálja a tavaly novemberben elhunyt válogatott kapus, Fülöp Márton emlékére létrejövő és az ő nevét viselő alapítvány.


Az alapítvány elindításáról szóló sajtótájékoztatót jelentős érdeklődés övezte a X. kerületi polgármesteri hivatalban. Az alapítvány bemutatása előtt a jelenlévők megemlékeztek a tragikusan fiatalon elhunyt kapusról, aki éppen kedden ünnepelte volna 33. születésnapját. 
 
Fülöp Márton édesapja, Fülöp Ferenc korábbi kiváló labdarúgó elmondása szerint az alapítvány - amelynek bejegyzése folyamatban van - három fő célt szolgál. 
 
„Egyrészt azokból a javakból, amit Marci a jövő generációjának szánt, szeretnénk segíteni a fiatalok, konkrétan a tehetséges labdarúgókapusok tanulását, sportolását. Ösztöndíjat biztosítanánk számukra, illetve olyan eseményeket szerveznénk, ahol megmutathatják a tudásukat - mondta Fülöp Ferenc, hozzátéve: a másik terület az egészségügy, mivel daganatos betegségben szenvedők támogatásával is foglalkozik majd az alapítvány. A harmadik profil az oktatás, ami kőbányai általános és középiskolák segítésében, táborok szervezésében, tanulmányi versenyek rendezésében, oktatási segédeszközök beszerzésében nyilvánul majd meg. 
 
A Fülöp Márton Alapítvány a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) és Balatonfüred önkormányzatával együttműködésben idén június 27. és július 1. között hagyományteremtő jelleggel kapustábort rendez 15-16 éves labdarúgók számára Balatonarácson. A térítésmentes táborban neves kapusedzők, Gujdár Sándor, Andrusch József, Babócsi András, Kövesfalvi István, Kakas László foglalkoznak majd a fiatalokkal. 
 
Fülöp Ferenc bejelentette a Fülöp Márton Kapusdíj létrehozását is, amit minden bajnoki szezon után egy - korábbi, és jelenleg is aktív kapusokból álló - szakmai bizottság ítél oda annak a játékosnak, aki az év legnagyobb védését mutatta be az NB I-ben. Az elismeréssel pénzdíjazás és Illyés Antal szobrászművész kisplasztikája jár majd. A díjat már idén, a Hivatásos Labdarúgó Szervezetének (HLSZ) május végén sorra kerülő gáláján is átadják. 
 
Az alapítvány kuratóriumának négy tagja között Fülöp Ferencen kívül ott lesz Király Gábor és Juhász Roland válogatott labdarúgó, valamint Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára. 
 
 
 
A sajtótájékoztatón Király Gábor felelevenítette, hogy kiváló szakmai és baráti kapcsolatban volt Fülöp Mártonnal. 
 
„Tovább kell menni, továbbvinni azt a mentalitást, szorgalmat, hozzáállást amit Marci képviselt. A sikernek 30 százaléka a tehetség, 70 százaléka munka, ez mindenkire vonatkozik, nemcsak a sportolókra. Marci a tehetsége mellett hihetetlen nagy munkát tett bele a sikereibe, ezt a szintet nekünk tartanunk kell, tovább kell vinnünk azt a szemléletet, amit ő képviselt - fogalmazott Király Gábor. 
 
„Marcival párhuzamosan zajlott a pályafutásunk. Sokan kételkedtek benne fiatalon, de már akkor láttam, mennyit dolgozik azért, hogy sikeres legyen. A sport mellett a tanulást is mindig szem előtt tartotta, példakép volt ebből a szempontból is. Remélem, hogy az alapítvány sok tehetséget karol fel a jövőben, szeretnék nagyon aktív tagja lenni ennek a munkának - mondta Juhász Roland, aki gyerekkorától barátja volt Fülöp Mártonnak.

Videók