Loki: lehetnek még távozók és érkezők, de Kondás nem mond neveket

A rekkenő hőség ellenére becsülettel készül a következő szezonra és a nemzetközi kupára a DVSC-TEVA. Kondás Elemér a felkészülés menetéről és a játékoskeret lehetséges változásairól is beszélt a dvsc.hu-nak.


"Kedden orvosi vizsgálattal kezdtek a fiúk, majd délután edzés volt. Szerdán már folyamatosan két edzést tartunk azoknak, akik itthon lesznek, ugyanis csütörtökön és pénteken a csapat fele spiroergometriás vizsgáltra megy. Szombaton egymás közti játékkal fejezzük be a hetet. Jövő héten szinte minden nap két tréning lesz, és hét végén lejátsszuk az első edzőmérkőzést, amelyet a következő időszakban újabbak követnek. Július 13-án kerül sor a Szuperkupa-találkozóra a Győr ellen, akik nem lépnek pályára, edzőmérkőzést játszanak majd. Hamarosan Európa-liga mérkőzés lesz, erre fogunk felkészülni, ami durván négy hét. Nem foglalkozunk azzal, hogy a harmadik körben is kiemeltek vagyunk. Először jussunk túl azon a csapaton, amelyet elsőként kapunk. Várjuk a jövő heti sorsolást, feltérképezzük majd az ellenfelet, igyekszünk megfelelően felkészülni, mert szeretnénk jól szerepelni a nemzetközi porondon. Ami a játékosállományt illeti, lehetnek változások, távozók és érkezők is. A nevekről még nem szeretnék beszélni, a lényeg, hogy hamarosan kialakul a keretünk." - mondta Kondás Elemér a dvsc.hu-nak.

Videók