Kozma István: "Mindenféleképpen javítani szeretnénk a Haladás ellen"

Szombaton kettő órakor a Szombathelyi Haladás ellen játszik a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest. A mérkőzés előtt


 

„A Diósgyőr elleni mérkőzésünk nem sikerült jól, ezért mindenféleképpen javítani szeretnénk a Haladás ellen. A válogatott szünetben volt két Ligakupa-mérkőzésünk, biztató, hogy mindkét meccsen láttunk jó egyéni teljesítményeket, ám az a negatívumok közé tartozik, hogy Juanan a Kecskemét ellen megsérült, így az ő szombati játéka kérdéses. Tovább növeli a gondok számát, hogy Szankovics Kaposváron összeszedett sérülése még mindig nem jött rendbe, de a hiányzók ellenére is csak a győzelem lebeg a szemünk előtt.” - mondta el Kozma István edző az ujpestfc.hu-nak.

"Ez a két hét edzői szemmel egyáltalán nem volt egyszerű. Két játékost adtunk a felnőttválogatottnak, öten az első héten az U21-es válogatottban, ketten az U19-es együttesben szerepeltek. Ezért ők különböző edzettségi állapotban tértek vissza, míg mi közben játszottunk két Ligakupa-meccset is. Akadt tehát, aki regeneráló edzéseket végzett, volt aki pihent, más tréningezett. Féreértés ne essék, örömteli, hogy ennyi válogatott játékosunk van. Ami az Újpestet illeti: az elmúlt idényhez képest nagyot lépett előre ellenfelünk, roppant motivált és kiváló futballt játszó csapat, amely sokkal jobb erőben van, mint tavaly. Egyénileg is sokat fejlődtek játékosaik. Maradtak a 4-4-2-s felállásnál, azokra a posztokra igazoltak, ahol kevesen voltak. Azt mondom, ha nem hiányoznának a belső bekkek, egyszerűen nem lenne gyenge pontja az Újpestnek. Két jó csapat játszik egymással, mindkettő a győzelemre tör majd, háromesélyes a meccs. Az Újpest hosszú évekig mumusa volt a Halinak, tavaly viszont mindkétszer mi nyertünk. Remélem, folytatódik a jó szériánk." - nyilatkozta Artner Tamás vezetőedző a haladas.hu-nak. 

Videók