Komoly büntetést szabott ki az MLSZ

Ezúttal a bajnokcsapat fizethet.


Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) március 8-i ülésén az alábbi határozatot hozta - írja az mlsz.hu.
 
NB I
 
– A FEB a Budapest Honvéd–Videoton FC elmaradt mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot, mint visszaesőt, a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, továbbá mert a vendégcsapat kiléptetése nem volt körültekintően megszervezve, ezáltal nem volt garantálva a vendégcsapat részére a sportrendezvény helyszínének biztonságos elhagyása sem, 300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.  
 
A sportról szóló 2004. évi I. törvény 66. §  (3) bekezdésében foglaltak alapján a  mérkőzést megszervező sportszervezet felelőssége a résztvevőknek a sportlétesítmény helyszínén történő megjelenésétől addig tart, amíg a résztvevők a sportlétesítmény helyszínét elhagyják.
 
Ezzel összhangban a hazai sportszervezet felelősségéről  az FSZ 7. § (2) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza:
 
„A hazai sportszervezet felelős a rend és a biztonság fenntartásáért a sportlétesítmény területén a mérkőzések előtti, (a csapatok stadionba érkezése és a játékvezető mérkőzés kezdetét jelző sípszava között eltelt idő), alatti és utáni (a mérkőzés lefújásától a játékvezetők és a csapatok stadionból való távozásáig eltelt idő) időszakában az MLSZ speciális szabályzataiban meghatározottak szerint.”
 
Az MLSZ Biztonsági Szabályzat (BSZ) 11. § (6) bekezdése szerint:
 
„A szervező felelőssége a résztvevőknek a sportesemény helyszínén történő megjelenésétől  számítva addig tart, amíg a résztvevők a sportesemény helyszínét elhagyják.”
 
A BSZ 11. § (7) bekezdés h) pontja szerint:
 
„A szervező a sportrendezvény előtt köteles:
 
….h) a sportrendezvény helyszínének biztonságos elhagyását, szükségesség esetén egyes csoportok   visszatartását megszervezni, előkészíteni.”
 

Óriási meglepetés érte Mészöly Kálmánt - kép " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Mészöly Géza meglepte a kórházban lévő édesapját, Mészöly Kálmánt - írja a Bors. Az ifjabbik Mészöly mellett Horváth Charlie is meglátogatta a Szőke Sziklát. "Mivel Charlie felvételeiért rajong az édesapám, elsősorban a Jég dupla whiskyvel című daláért, meglátogattam aput vele és Genzwein Ferenccel, a Testnevelési Egyetem kancellárjával" - nyilatkozta Mészöly Géza.

Videók