Kenesei az NB III-ban folytatja

A Vasas FC honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Kenesei Krisztiánnal. A tapasztalt játékos a jövőben a harmadosztályú III. kerületi TVE csapatában folytatja.


„Szeretném ezúton is megköszönni Kenőnek, hogy az elmúlt egy esztendőben példamutató hozzáállásával, ami tőle telt, megtett a pályán, az edzéseken és az öltözőben a Vasas színeiért. A huszonhárom éves profi pályafutása alatt szép sikereket ért el, sőt az MTK-ban kilencvenháromban csapattársak is voltunk” – pendített meg személyesebb húrokat Vancsa Miklós, a piros-kékek ügyvezető igazgatója a 39 éves csatár búcsúzásával kapcsolatban a vasasfc.hu-n.

Kenesei második Vasasban töltött időszaka 2015 tavaszi szezonjában kezdődött, melynek végén NB II-es bajnoki címet ünnepelhetett. Az OTP Bank Liga őszi idényében 9 meccsen 3-szor volt eredményes, amivel az angyalföldiek házi góllövőlistájának élén áll.

Pályafutása során összesen 436 első osztályú találkozón 193 gólt szerzett, míg a magyar válogatott színeiben 29/9-es mérleggel zárt.

Leendő klubja, a III. kerületi TVE az NB III Nyugati csoportjának 11. helyéről várja a februári folytatást.

Videók