Itt az első téli edzőváltás kis hazánkban?

Klubon belüli helycserék várhatók a veszélyzónába csúszott fővárosi klubnál.


Vaszilisz balra

 

A Nemzeti Sport információja szerint Tamási Zsolt lesz az MTK Budapest vezetőedzője. A hivatalos bejelentés kedden várható.

Az eddigi vezetőedzőt, Teodoru Vasziliszt váltó Tamási Zsolt munkáját Petres Tamás segíti pályaedzőként, míg a kapusedzői feladatokat továbbra is Andrusch József végzi.

Az eddigi szakmai stáb további három tagja – Teodoru, valamint Horváth Henrik és Vass László – más beosztásban a klubnál marad, de nem az első csapatnál dolgozik a jövőben. A kék-fehérek új vezetőedzője a Sándor Károly Akadémia szakmai igazgatói feladatait továbbra is ellátja.

Tamási Győrben járta végig az edzői szamárlétrát, több mint tíz évet töltött a zöld-fehér klubnál, 2001 októbere és 2003 januárja között az ETO vezetőedzője volt. Az MTK alkalmazásában 2005 óta áll.

A kék-fehérek nem szerepeltek jól az ősszel, 19 forduló után a kiesést jelentő 11. helyen állnak a tabellán (négy győzelem, nyolc döntetlen, hét vereség).

Videók