Így végződtek az NB I szombati mérkőzései

A bajnoki címvédő Budapest Honvéd meglepő eredményt produkált a Balmazújváros ellen, a DVSC vesszőfutása folytatódott.


Budapest Honvéd-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-2 (0-1)
Bozsik Stadion, 1753 néző, v.: Szőts
gólszerző: Vajda (3.), Arabuli (69.), illetve Eppel (52.), Lanzafame (63.)
sárga lap: Lovric (16.), Laczkó (45.), Eppel (81.), Kamber (85.), Danilo (88.), illetve Habovda (51., 70.), Uzoma (61.), Rus (81.)
kiállítva: Habovda (70.)
 

Budapest Honvéd: Gróf - Laczkó (Dark, 76.), Bobál, Lovric, Latifu - Gazdag (Danilo, 62.), Pölöskei, Kamber, Tömösvári - Eppel, Lanzafame
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Horváth L. - Uzoma, Rus, Tamás L., Habovda - Andric (Batarelo, 92.), Haris, Sigér, Vajda - Kovács Á. (Rácz, 77.), Arabuli (Póti, 73.)
 
Egy szép távoli tekeréssel gyorsan vezetést szerzett az újonc vendégcsapat. A folytatásban a bajnok Honvéd fölénybe került, irányította a mérkőzést, időnként be is szorította ellenfelét a saját kapuja elé, de a balmazújvárosiak eredményesen védekeztek, így a hazai együttes csak egy komoly gólhelyzetet tudott kialakítani. A fordulás után gyorsan egyenlített, majd átvette a vezetést a Honvéd, de nem tudta otthon tartani a három pontot, mert a vendégek a ritka támadásaik egyikét góllal fejezték be. A Balmazújváros bő húsz percet emberhátrányban játszott, a hazai csapat azonban nem tudott élni a lehetőséggel.

Ez igen: nagy elismerés érte a magyar válogatott focistáját " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Megyeri Balázs lett a német másodosztályban szereplő Greuther Fürth csapatkapitánya. A klub honlapjának beszámolója szerint a német-magyar kettős állampolgárságú vezetőedző, Radoki János pénteken jelentette be a csapatnak, hogy a tapasztalt középpályás, Marco Caligiuri helyett idén a magyar játékosra esett a választása.

 

 

Paksi FC-Debreceni VSC 1-1 (0-1)
 

 

Paks, 800 néző, v: Németh Á.
gólszerzők: Bertus (68., 11-esből), illetve Sós (45.)
sárga lap: Kulcsár (65.), illetve Bényei (2.), Tőzsér (67.)
 
Paksi FC: Molnár - Kulcsár, Gévay, Lenzsér, Szabó - Papp - Haraszti (Hahn, 61.), Bertus, Hajdú, Bartha - Szakály (Daru, 61.)
Debreceni VSC: Nagy - Kinyik, Szatmári, Bényei, Ferenczi - Filip - Jovanovic, Tőzsér, Holman (Csősz, 92.), Sós (Bíró, 90.) - Könyves (Mengolo, 85.)
 
Viszonylag eseménytelenül telt el a mérkőzés első félidejének túlnyomó része, majd a játékrész vége előtti pillanatokban a Debrecen szerezte meg a vezetést egy némiképp szerencsés találattal. A fordulás után 22 percet kellett várni az első jelentős történésig, igaz, ez végül a végeredményt is befolyásolta: a csereként beállt Daru lerántása miatt megítélt büntetőt Bertus lőtte a DVSC kapujába, ezzel egyenlített a Paks. A lefújásig mindkét kapu előtt adódott helyzet, de ezt egyik csapat sem tudta gólra váltani, így maradt a pontosztozkodás.

 
Swietelsky Haladás-Diósgyőri VTK 0-3
 

Sopron, 1544 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Tamás M. (61.), Óvári (76.), Busai (88.)
sárga lap: Bosnjak (44.), Grumic (67.), illetve Tóth B. (29.), Szarka (38.), Busai (45.), Ugrai (80.)
 

Swietelsky Haladás: Király - Jagodics, Wils, Bosnjak, Polgár - Simon, Kiss B., Tóth M. (Petró, 78.) - Rácz (Grumic, 62.), Williams, Medgyes (Halmosi, 62.)
Diósgyőri VTK: Rados - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás M. - Vela, Busai, Tóth B. (Nono, a szünetben), Óvári (Ternován, 87.) - Szarka, Joannidisz (Ugrai, a szünetben)
 
A Haladás kezdett aktívabban, az első negyedóra után aztán kiegyenlítetté vált a játék. Mindkét kapu előtt adódtak kisebb lehetőségek, de a szünetig egyik csapat sem tudott előnybe kerülni.  A fordulást követően csapkodó, pontatlan játékot láthatott a közönség, majd egy szöglet után váratlanul gólt szerzett a vendégcsapat. Vezetése tudatában magabiztosabbá vált a Diósgyőr, többet birtokolta a labdát, a hajrához közeledve pedig megduplázta előnyét. Az utolsó percekben még egy védhetőnek tűnő, távoli lövésből is betalált a DVTK, amely így idénybeli harmadik idegenbeli meccsén is veretlen maradt, jelenleg hét ponttal áll.

Videók