Hétvégén hat NB I-es csapat felelt volna meg Csányiék új szabályainak

Az OTP Bank Liga legutóbbi fordulója alapján sok csapatnál lesz szükség jelentős változtatásra a légiósok szerepeltetésében, ha a következő idénytől nagyobb részt szeretnének kapni a szövetség központi forrásából: a 16-ból hat együttesben játszott maximum három külföldi a hétvégén.


 
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének múlt heti döntése értelmében a következő szezontól a támogatások jelentős részét, közel egyharmadát csak azok az együttesek kaphatják meg, amelyek legfeljebb hét, nem hazai nevelésű játékost alkalmaznak a keretükben, a központi források elosztásánál pedig további előnyt élveznek azok a klubok, amelyek legfeljebb három nem hazai nevelésű labdarúgót szerepeltetnek a bajnoki mérkőzéseken. A nemzetközi kupákban érdekelt együttesek némi kedvezményt kapnak: tíz és öt az engedélyezett külföldiek száma a jelentős plusz bevételi forráshoz.
 
A múlt hétvégi fordulóban pályára küldött csapatok alapján a Paks (1 légiós a kezdőcsapatban+0 csere), a Dunaújváros (0+2), a Debrecen (2+0), a Haladás (2+1), az MTK (2+0) és a Puskás Akadémia (3+0) felelt volna meg az új szabálynak. A Győrben három légiós kapott lehetőséget a kezdő 11-ben, majd később egy még bejött csereként, a Diósgyőr és a Pápa pedig egyformán négy külföldit szerepeltetett a kezdőben. A Budapest Honvédban 5+1, a Ferencvárosban 6+0, az Újpestben 6+3, a Pécsben 7+0, a bajnok Videotonban és a Kecskemétben 8+1 volt a légiósok száma, a legtöbb külföldi pedig a Nyíregyházában játszott: a kezdőcsapatban nyolcan, majd csereként ketten jutottak szóhoz.
 
Az egyesületek egyenként akár évi 300-400 millió forinthoz is juthatnak, ha a következő idénytől kevesebb külföldit foglalkoztatnak.

Videók