Ha Csányi Sándor tartja a szavát, akkor megbüntetik Kassait

Továbbra is forrnak az indulatok a Derbi sporija körül. Kérdés, betartja-e azt az MLSZ, amit az elnöke megígért.


A 24.hu írását változtatás és véleményezés nélkül közöljük.

 

„Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a szervezet májusi közgyűlésén külön kitért a játékvezetésre. Beszédében nem keveset, bő nyolc percet szánt a témának. Az elnök az első hét percben, ahogy kell, maximálisan kiállt a játékvezetők mellett, ám mondandója utolsó percét ezzel zárta:

 

Természetesen, amit elmondtam nem azt jelenti, hogy minden játékvezető megfelelően viselkedik. Mert hallok vissza olyat is, hogy a játékvezető olyan hangnemet használ a játékosokkal a pályán, ami elfogadhatatlan. Na most azt üzenem minden játékvezetőnek, hogy ha ez visszajut hozzám és ez igazolható – felvesszük a beszélgetéseket, tehát visszaigazolható -, akkor nem érdekel engem, hogy valaki FIFA, vagy UEFA-játékvezető, vagy megyei első osztályú, ki fog kerülni a játékvezetői keretből! Nem várhatjuk el,  hogy vele szemben megfelelő stílusban lépjenek fel, ha ő egyébként maga mutatja a rossz példát!

 

(Katt a videóra, a játékvezetői rész, 50:05-től kezdődik, a fenti mondatok 57:10-től hallhatóak)

 

Nos, Csányi Sándor bő négy hónappal ezelőtti mondatai mentén érdemes újragondolni az OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat esti rangadóján, a derbin történteket.

 

A Ferencváros hazai környezetben 3-3-ra végzett az ősi rivális Újpesttel. A cikkeknek normál esetben ilyenkor a magyarnál jóval magasabb színvonalról kellene szólniuk. Az újságírók elemezhetnék a hat találat mindegyikét külön-külön, kereshetnék az okot arra, hogy minek következtében tudta döntetlenre menteni a meccset 3-1-ről a Fradi. De nem, most a játékvezetés a téma.

 

Egészen pontosan Kassai Viktor, aki valamiért a mérkőzésen arrogáns, lekezelő, játékvezető szájából megengedhetetlen hangnemben beszélt az újpesti Souleymane Diarrával.

 

 

 

“Húzzál innen, húzzál innen!”

 

A videót szerkesztőségünk több tagja is megnézte és a konklúzió az: a játékvezető, akinek a feladata szerint mindenen felülemelkedve, épphogy nyugtatólag kellene fellépnie valamennyi labdarúgó-mérkőzésen az összes, vélt vagy valós sérelmei miatt még oly indulatos futballistával szemben, nem engedheti meg magának azt, hogy ilyen arrogáns fejjel, lekezelő hangnemben, bármelyiküknek is azt mondja: „Na húzzál innen.”Háromszor is.

 

Kíváncsiak lennénk, vajon Wayne Rooneynak, Zlatan Ibrahimovicnak, Cesc Fábregasnak mondott-e már valaha ilyet, miután széttárt kézzel és keresetlen szavakkal kérte számon egy-egy ítélete után…

 

A 24.hu kérdésére az ügyről még Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója is véleményt alkotott. Érdekes, bár ő is védelmébe veszi a játékvezetőket, mondandója kísértetiesen hasonlít Csányi-elnök szavaira:

 

Hallottam már játékosoktól, stábtagoktól, akik a játéktéren vagy a kispadnál tartózkodnak, hogy a hazai bajnokságban ez a stílus időnként megváltozik és verbális, vagy ítéletekben megmutatkozó arroganciába fordul át. Meg lennék döbbenve, ha Kassai Viktor valóban nem oda illően beszélt volna egy játékossal a szombati derbin, de amennyiben ez mégis így történt, akkor teljesen biztos vagyok abban is, hogy az MLSZ nem siklik át egy ilyen eset felett, hiszen egy játékvezető egy játékossal szemben számos hivatalos fegyelmező hatáskörrel rendelkezik és semmilyen körülmények között nincs ráutalva az arroganciára.

 

Minden elismerésünk, ahogy Kassai Viktor (és csapata) Európában képviseli a magyar labdarúgást, de egyre többször tűnik úgy, hatalmas tévedésben van. Még akkor is, ha olykor testközelben találkozik a világszínvonallal, itthon sem lehet más, mint szükséges kellék. A főszereplő mindig a labdarúgó marad, bármilyen szinten is terelgeti a labdát.

 

Csányi pontosan tudja ezt. Ezért zárta mondandóját májusban azzal, amivel. Ha az MLSZ-elnök szava szent és sérthetetlen, akkor Kassai Viktort a történtekért, ha kizárás nem is, de durva, több meccses eltiltás fenyegeti. Mert idézve az MLSZ-elnököt:

 

Nem várhatjuk el,  hogy vele szemben megfelelő stílusban lépjenek fel a klubok, ha ő egyébként maga mutatja a rossz példát.

 

Szögezzük le: Kassai Viktor szombat este rossz példát mutatott.

 

Az MLSZ sokat tesz a játékvezetés javítása érdekében

A szövetség amit tud tenni a játékvezetés színvonalának emeléséért, azt megteszi.

Bevezette a a hivatásos játékvezetést.

Bevezette a hat játékvezetős rendszert.

A játékvezetők teljesítményét minden mérkőzésen egy szoftver segítségével mérik, utána elemzik, szigorúan ellenőrzik tevékenységüket.

A hatékonyabb toborzás érdekében programot írt ki 2015 őszén, amely keretében 125, húsz évnél fiatalabb játékvezetőt hívott össze.”

Videók