Fradi és a Vidi játékosát is eltiltotta az MLSZ

Milliónál is többet fizethet be a Budapest Honvéd.


Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) május 8-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I


Gorriaran Fontes Fernando (FTC)  1,  Lazovic Danko (Videoton FC), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a piros lap felmutatása után megtapsolta a játékvezetőt 2 és Baráth Botond (Honvéd), mint visszaeső, 2 soron  következő férfi felnőtt  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után a Honvéddal szemben  az Újpest elleni bajnoki mérkőzéssel kapcsolatosan kiszabott 1.200.000 Ft-os pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta.

NB II

Varga Róbert (Sopron), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott 2 és  Farkas András (Cevasport) 1 soron  következő férfi felnőtt  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Csábi Norbert (Tiszafüred) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Szász Ferenc vezetőedző  (Vecsés), mert  a mérkőzés lefújása után két alkalommal is a játékvezető személyére sértő kifejezést használt a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 4  soron következő NB III-as bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Vastag Levente Márk (Energia SC) 1, Balikó Milán (SZC Futsal), mint visszaeső 2, Faragó Lajos (Nyírgyulaj) 1, Juhász Máté Márk (Újpesti FC) 1, Horváth Benedek (FTC) 1 és Loch Sergio (MVFC) 1   soron  következő férfi felnőtt futsal  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Máté Szilárd  vezetőedző (SZ Futsal), mert a játékvezető működése ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, majd a játékvezetővel szemben fenyegetően lépett fel a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 4  soron következő NB I-es férfi futsal  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés

Puskás FC 30, Fehérvár 36, ESMTK 10, Gold-Sport 10 és Veszprém 10 ezer forint.

A FEB következő ülését 2018. május 10. napján (csütörtök) tartja. A bizottság ezen az ülésén tárgyalja a hétközi Magyar Kupa mérkőzések, valamint az elmúlt  hétvégi bajnoki mérkőzésekkel kapcsolatos egyéb (rendezési hiányosság, szurkolói rendzavarás) fegyelmi ügyeket is.

Videók