Ezért igazolt Lovrencsics a Fradihoz

Ahogy arra számítani lehetett, az FTC-t választotta a 27 éves, magyar válogatott szélső, Lovrencsics Gergő, aki keddi szerződésaláírása után részletesen beszélt motivációiról az M4 Fradi TV című műsorában.


Lovrencsics - akinek piaci ára 650 ezer euró körül mozog -  ingyen érkezett, miután lejárt a szerződése a Lech Poznannál, amellyel lengyel bajnoki címet is ünnepelhetett korábban. A magyar válogatottban az Eb-n két meccsen is kezdő szélső több évre írt alá kedden a fővárosiakhoz.

"El-csoportkörben már pályára léptem, most a BL-csoportkör a célom a magyar bajnok, kupagyőztes Ferencvárossal. Sokat kell dolgoznom ezért, de állok elébe.

Mindg is úgy voltam vele, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra akarok haladni a pályafutásom sorám, és a Fradi ideális választás, hiszen a BL-ért harcoló Fradihoz képest visszalépés lett volna, ha a Lechnél maradok.

A játékosok többségét már ismerem, vagy ellenfélként találkoztam velük, vagy korábbi csapattársaimat tisztelhetem bennük. Jó közeg fogad az FTC-nél, egy igazi baráti társaságba cseppentem.

Mit várok az új szezontól? A csapat sikere lesz a legfontosabb, ehhez szeretnék sok góllal és gólpasszal hozzájárulni. Meg fogok küzdeni a helyemért a bal vagy a jobb szélen. Thomas Doll erős karakter, tudja, mit akar, tudja, hogyan kell szólni a játékosokhoz, hogyan kell a győztes szellemiséggel áthatni a futballistákat. Nem véletlen a Fradi elmúlt szezonban mutatott menetelése. Remélem, hogy hosszú évek után ismét lesz magyar együttes a Bajnokok Ligájában."

Gera Zoltán, Nagy Ádám, Pintér Ádám, Böde Dániel, Dibusz Dénes és Stanislav Sesták mellett így Lovrencsics a hetedik olyan Fradi-játékos, aki ott volt a jelenleg is zajló Eb-n - Cristian Ramírez pedig a Copa Américán játszott.

A klub Oliver Hüsing és Marco Djuricin után Lovrencsics személyében is olyan labdarúgót szerződtetett, aki a nemzetközi porondon szerzett tapasztalataival segítheti a zöld-fehéreket a BL-ben és a bajnokságban.

Videók