ÉLŐ: Újpest FC - KTE-Phoenix Mecano – OTP Bank Liga 8. forduló

Az OTP Bank Liga 8. fordulójában az Újpest FC a KTE-Phoenix Mecano csapatát látja vendégül. Mindkét együttes vezetőedzője a győzelmet tartja elfogadható eredménynek.


Jos Daerden az Újpest FC vezetőedzője:Múlt héten, amikor hazaértem Kaposvárról, a televízióban éppen elkezdődött a meccsünk ismétlése. Éjszaka volt, de leültem és végignéztem újra. A szervezettségünk rendben volt, de, amikor nálunk volt a labda, akkor nem ment jól a játék, sőt, kimondhatom, hogy gyengén játszottunk. A hét elején el is mondtam a játékosaimnak, hogy a meccslabda eljött hozzám és sírt, amiért így bántak vele. Volt olyan kétperces periódus, amikor öt különböző játékosom adta el a labdát, az egész meccs kicsit „ping-pong” jellegű volt, nem is lehetett más az eredmény, mint 0-0. A hét elején a fizikai felkészülésen volt a hangsúly, majd külön posztok szerint is foglalkoztunk a labdarúgókkal, az utolsó két edzésen pedig már a célzottan a Kecskemét játékára készültünk. Tudjuk, hogy edzőváltás volt, de ebből nem következtetünk előre, az idegenbeli meccseken a KTE ugyanazokkal a játékosokkal is két teljesen más stílusú játékot mutatott be eddig. Az viszont ellenféltől függetlenül jó hír, hogy Vermes Krisztián nem hagyott ki egy edzést sem a héten, így szombaton ott lehet a 18-as keretben.

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉST A LINKRE KATTINTVA TEKINTHETED MEG!

Szabó István a KTE-Phoenix Mecano megbízott vezetőedzője:A következő két hetes időszakot, ezt a három meccset gyakorlatilag egy ciklusnak vehetjük. Megyünk Újpestre, majd kupameccset játszunk Nyíregyházán és végül fogadjuk a Honvédot. Még Török Lászlóval egyeztetve néztük meg az Újpest kaposvári vendégjátékát amit ki is elemeztünk, ennek megfelelően készülünk a szombati bajnokira. A komoly tét és az előttünk álló három meccs miatt nem sok szabadideje lesz a játékosoknak sem, hiszen mindent meg kell tenni a pontért, pontokért, valamint a kupában is a továbbjutás a cél.

OTP BANK LIGA
8. forduló
Újpest FC - KTE-Phoenix Mecano
Budapest, Szusza-stadion, vezeti: Vad II. István
Újpest: Balajcza – Aarab, Antón, Iandoli, Szélesi – Proesmans – Balogh B., Christ, Remili, Vasziljevics – Kabát
KTE: Bórszéki – Balogh B., Koszó, Mohl, Vaskó – Pekár, Ramos, Szavics – Balázs Zs., Burgos, Litsingi


 

Videók