Eladja-e a Honvéd tulajdonosa az NB I-es bajnokcsapatot?

Bármire hajlandó...


 

Most, hogy bajnok lett a Honvéd, ismét slágertéma lett, hogy eladja-e George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa a csapatot. Először azt idézzük, amit még tegnap délután a Blikknek mondott a témakörről a tulajdonos, majd következzék a Reggeli Start felvétele, amelyben nagyjából másfél percnél kezdődik a lényeg. Hemingway leszögezte a műsorban, bármit hajlandó eladni, de jelenleg erről nincs szó - írja az nb1.hu.

 

„Szeretnénk egyben tartani a keretet, két-három kiszemeltünk van, az erősítésre szoruló posztokra pedig a Honvéd akadémiájáról hoznánk fel játékosokat – tette hozzá Hemingway, aki az anyagiakról is beszélt. – A bajnoki cím ellenére to­vábbra sem tolonganak a szponzorok a Honvédnál. A költségvetésünk az akadémia üzemeltetésével együtt évi 1,4 milliárd forint lesz az új idényben is. Mint üzlet­ember, a gyere­keimen kívül bármit hajlandó vagyok eladni, így a Honvédot is, de nagyon jó ajánlatot kell tenni.”

 

DIGI Sport, Reggeli Start - George F. Hemingway

2017.05.30. Amikor a vasárnap visszavonult Francesco Totti először bekerült az AS Roma csapatába, akkor, vagyis 24 éve nyert magyar bajnokságot a Honvéd futballcsapata, amely olasz edzőjével most elhozta az aranyat, nem gazdag klubként, sok saját nevelésű magyarral, lelkes szurkolóival - George F. Hemingway tulajdonost kérdeztük a sikerről.

Videók