Doll külön beszélt a Lanzafame-Böde tandemről

Értékelt a Fradi mestere.


Simán verte az FTC a DVTK-t, a mérkőzés után Thomas Dollnak, az FTC vezetőedzőjének, három részből állt a siker utáni értékelése.
 
Gyorsértékelés:
„A csalódást keltő csütörtöki nap után nagyon örültem, hogy a fiúk kiválóan összpontosítottak ma, a 4-1-es győzelmünkkel elégedettek lehetünk. Nem könnyű a helyzet, ha valamit elhatározunk, aztán az nem úgy sikerül, majd egy hosszú hazaút után három nappal már bajnoki vár a csapatra. Ezért is lehetett látni, hogy az első hét-nyolc percben még nehezen mozogtak a lábak. Az elmúlt napokban sokat beszéltünk a fiúkkal, hogy ma mire figyeljenek. Úgy vélem, hogy az első félidőben végig domináltunk, akár el is dönthettük volna a találkozót. A meccs során volt egy rosszabb szakaszunk, akkor gólt kaptunk, mert nem jól védekeztünk, de ezen kívül azt mondhatom, hogy végig a kezünkben tartottuk a meccset. Lehet látni, hogy minőségi játékosok csatlakoztak a csapathoz, de türelemre és sok edzésre van szükségük. Jó együttest raktunk össze, és ha hosszabb ideig együtt maradunk, akkor csak még jobb lesz majd.”
 
EL-kiesés utáni motiválás
„A hazaút során sokat beszélgettünk a játékosokkal, különböző részekre hívtuk fel a figyelmüket, átbeszéltük a legfontosabb tényezőket. Azt gondolom, hogy a csapaton belül azért van egyfajta magabiztosság. Elsősorban a több éve itt futballozó játékosokra gondolok, akik különböző szituációkban jó megoldásokat választanak. Most a legfontosabb, hogy a sérültek minél előbb visszatérjenek, az új játékosok pedig gyorsan beépüljenek. Bízom abban, hogy eljön az a nap, hogy egy nemzetközi kupamérkőzés előtt nem kell sok játékost gyorsan beépíteni, nem lesz nagy mozgás a keretben, és összeszokottabban léphetünk pályára. A klub idén nyáron is mindent elkövetett, hogy jól megerősítse a keretet, sajnálom, hogy ebből az EL-selejtezőn nem tudtunk mindent visszaadni.”
 
 
Böde vs. Lanzafame
„Ne felejtsük el, hogy még ott van Finnbogason is. Azt gondolom, hogy jól megy majd hármójuk között a lévő kapcsolat, Davide nagyszerű játékos, de még neki is szüksége van a közös edzésekre. A helyzeténél Dani remekül készítette le neki a labdát, és azt gondolom, hogy néhány hét múlva már becsukott szemmel is belövi majd az ilyen ziccereket. Látható, hogy Davide folyamatosan keresi a kapcsolatot a fiúkkal, kellenek ezek a személyiségek. Normális esetben 4-3-3-as felállásban játszunk. Ma kifejezetten bátran futballoztunk, ennek pedig meglett az eredménye. Fernando Gorriaran a védekezésben jobb oldalra húzódott ki, ezzel is segítve azt, hogy Lanzafaménak ne kelljen hosszan visszalépnie. Ez kiválóan működött, az első félidőben a DVTK nehezen tudta levédekezni. Dicséretes Nando nagy futómennyisége, bízom benne, hogy jövő héten ismét ilyen remekül játszik majd”

Videók