Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 05. 19. 12:17

Közleményben szólt az MTK-drukkerekhez az élet-halál meccs előtt

Az OTP Bank Liga 32. fordulójában sorsdöntő mérkőzésen látja vendégül az MTK a Diósgyőrt. A mérkőzés tétje igen nagy, hiszen egy vendég győzelem esetén a hazaik búcsúznak az élvonaltól, hiszen a DVTK jelenleg egy ponttal megelőzi őket a tabellán.
 
„Elérkezik a pillanat mikor kiderül: az ítélet élet vagy halál” - áll a Deutsch Tamás és Stern Péter által aláírt közleményben, amelyben arra kérik a kék-fehér drukkereket, hogy minél többen menjenek ki a meccsre.
 
- Minden mérkőzés fontos, de a szombati kimondottan az, és nagyobb téttel is bír, mint a korábbiak, hiszen egy győzelemmel be tudjuk biztosítani a jövő évi NB I.-es tagságunkat – nyilatkozta a találkozót megelőző sajtótájékoztatón Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője. - Arra számítok, hogy a csapatom az első pillanattól kezdve teljes odaadással és olyan hozzáállással fog a meccsbe belemenni, mint ahogy azt a Mezőkövesd elleni második félidőben láthattuk. Ha így tudunk kezdeni, akkor nem érhet minket meglepetés.

A madridiak legnagyobb klasszisa elárulta, melyik klubba vágyik " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Antoine Griezmannról gyakorlatilag naponta jelennek olyan információk, hogy melyik csapathoz igazol. Az Atlético Madrid francia klasszisa megelégelte a találgatásokat, és tiszta vizet öntött a pohárba - számol be az nso.hu. Dirk Kuyt pontot tett profi pályafutása végére. A 36 esztendős játékos 104 alkalommal húzhatta magára az oranje szerelését, ezzel a szereplési rangsor hatodik helyén áll.

Cimkék: nb1

Legfrissebb híreink

23:17 - Messi beköszönt, 1 meccs után továbbjutott a Bayern NEMZETKÖZI FOCI
21:39 - Megvan a téli olimpia eddigi legjobb magyar helyezése EGYÉB SPORTOK
21:01 - Vérkészítményekre van szüksége a Sport TV szakkommentátorának MAGYAR FOCI
20:32 - NB II-es csapat cikizte ki a Debrecent a Magyar Kupában MAGYAR FOCI
20:01 - NB II-es csapat intézte a Magyar Kupában a Puskás Akadémiát MAGYAR FOCI
19:16 - NB I: változhat a tavaszi menetrend az időjárás miatt MAGYAR FOCI
18:38 - 20. Magyar Aranylabda: új díj kerül bevezetésre MAGYAR FOCI
18:01 - Ez meg mi? Agüero után Guardiola is balhézott - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:01 - Aláírt: ő a Barcelona legújabb igazolása! NEMZETKÖZI FOCI
16:02 - Így alázzák az emberek a gyalázatos magyar sportolónőt EGYÉB SPORTOK
15:01 - A sztárcsatár olyat mondott, amin röhög a világ NEMZETKÖZI FOCI
14:01 - Hatalmas változás jön az olasz futballban! NEMZETKÖZI FOCI
13:02 - Kiakadás: az év balhéját élhette át Gulácsi - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:01 - Brutális: majdnem szörnyethalt az olimpián a sportoló - videó EGYÉB SPORTOK
11:02 - "F......ó g..i vagy" - elkezdődött Kassai Viktorék pere MAGYAR FOCI
10:19 - Sokk: Agüero balhézott és megütött egy szurkolót - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:18 - Ezzel a képpel üzent Hosszú Katinka - fotó ÚSZÁS
08:22 - Őszintén beszélt problémájáról Berki Krisztián - videó EGYÉB SPORTOK
07:47 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények