Dél Amerikából igazolt válogatott labdarúgót a Ferencváros

Ma hivatolossá vált az uruguayi Fernando Gorriaran szerződtetése.


Labdarúgó-csapatunk a magyar válogatott támadó, Priskin Tamás leigazolása után szerződést kötött az uruguayi első osztályban szereplő CA River Plate játékosával, Fernando Gorriaránnal, becenevén Nandóval – írja fradi.hu.

 

Teljes nevén Fernando Gorriarán Fontes 1994. november 27-én született Uruguay fővárosában, Montevideóban. Nevelőegyesületében, a CA River Plateben egészen 2013-ig erősítette alapemberként az utánpótlás-csapatokat, majd 2013-ban, 19 esztendős korában hamar meggyőzte az első csapat elöljáróit, és felkerült a River Plate felnőtt csapatába. Első idényében 13 mérkőzésen kapott lehetőséget és egy gólpasszt adott, mi több, a nemzetközi kupában, Dél-Amerika második számú kupasorozatában, a Copa Sudamericanában négy találkozón bizonyíthatott. 

 

A középpálya egyre meghatározóbb tagjaként második szezonjában Gorriarán 21 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 1 gólt és három gólpasszt adott. Csapata a harmadik helyen végzett, Nando pedig lehetőséget kapott arra, hogy a Libertadores-kupában is megmérettesse magát.

 

A kontinens legnívósabb kupasorozatában az Universidad de Chilét ejtette ki Gorriarán csapata, így a Libertadores kupa csoportkörében az uruguayi Nacionallal, az argentin Rosarioval és a brazil Palmeirassal kellett szembenéznie a River Platenek. A papírforma érvényesült, és Gorriaránék a csoport negyedik helyén végeztek.

 

A kupaszereplés a bajnokságban nem tett jót a csapatnak, amely visszacsúszott a középmezőnybe, ám Gorriarán ebben az idényben is 8 Libertadores-kupameccs mellett 23 bajnokin kapott lehetőséget, amelyeken 1 találatot szerzett és 6 gólpasszt adott. 

 

 

Az idei szezonban is kihagyhatatlan tagja volt csapatának új labdarúgónk, aki 29 mérkőzésen 4 gólt lőtt és 2 gólpasszt adott.

 

Gorriarán négy éven át, 2017 nyaráig erősítette az uruguayi csapatot, ahol összesen 95 mérkőzésen lépett pályára, ezeken hat gólt szerzett, és 12 gólpasszt is kiosztott. Eddigi legnagyobb sikerét klubszinten a 2014/15-ös szezonban érte el, amikor csapatával a bajnokság második helyén végzett. A tavalyi szezonban Juan Carrasco vezetőedző nem csak a kezdőcsapat biztos tagjaként, hanem már csapatkapitányként is számított rá. 

 

Az évek során a River Plate játéka egyre inkább Gorriaránra épült, a bajnokság legjobbjai közt tartották számon, több alkalommal is bekerült a forduló válogatottjába is. Gorriarán, a klubon betöltő meghatározó szerepét jól mutatja: klubja, valamint szurkolói is szépen elbúcsúztatták a legnagyobb sikereket kívánva a budapesti légióskodáshoz.

 

Válogatott szinten a legnagyobb sikere, hogy az U22-es korosztállyal – megnyerte a Pánamerikai játékokat. Gorriarán a torna csoportmeccsei közül az összeset végigjátszotta – Trinidad és Tobagót 4-0-ra megverték, Mexikótól 1-0-ra kikaptak -, sőt, a továbbjutásról döntő Paraguay elleni találkozón ő lőtte be a győztes gólt (1-0). A brazilok ellen 2-1-re megnyert elődöntőben is kezdőként kapott lehetőséget, ám a döntőben már sérülés miatt nem léphetett pályára. A fináléban csapata 1-0-ra legyőzte Mexikót, így Gorriaránék elhódították az aranyérmet. 

 

A magyar kapitány szerint ezek okozták a tragikus vereséget " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

A magyar válogatott péntek este arcpirító vereséget szenvedett Andorra otthonában. Az 1-0-s kudarcot követően a válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck terjedelmes interjút adott az nso.hu-nak. "Az igazság az: ha nem harcolsz az első pillanattól kezdve keményen, s nem összpontosítasz kellően, akkor a nemzetközi porondon elveszíted a mérkőzést - bárki legyen is az ellenfél.

 

 

A 22 éves játékos posztja szerint jobb oldali középpályás, de sokoldalúságát bizonyítva tud játszani a középpálya közepén, valamint védekező középpályásként is. Karrierjére jellemző, hogy a kezdeti években a jobb szélen, majd egyre rendszeresebben a középpálya közepén is számítottak rá.  

Videók