Csányi Sándor is tagja az új UEFA-alapítványnak

Az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) tisztújító kongresszusán Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét is beválasztotta végrehajtó bizottságába. Az MLSZ első embere a bizottsági tagság után egy újabb megtisztelő feladatot kapott az európai szövetségtől.


 
Csányi tagja lett az UEFA Foundation for Children nevű alapítvány kuratóriumának. Az alapítvány a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítését célozza meg, és az UEFA egyik legfontosabb projektje lesz a következő időszakban. 
 
Csányi Sándor tapasztalatával nagyban segítheti a kuratórium munkáját, hiszen Magyarországon immár tíz éve segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat saját alapítványán, a Csányi Alapítványon keresztül. 
 
Az alapítvány kuratóriuma köztiszteletben álló, régóta működő jótékonysági kezdeményezéseket irányító tagokból áll: elnöke José Manuel Barroso, az Európai Bizottság korábbi vezetője, a kuratóriumi tagok között található Csányi Sándor mellett Michel Platini UEFA-elnök, Peter Gilliéron a svájci, Norman Darmanin Demajo a máltai labdarúgó-szövetség elnöke, valamint Viviane Reding, az Európa Parlament tagja és Margarita Louis-Dreyfus, a Louis-Dreyfus Alapítvány elnöke. 
 
Csányi Sándor számára komoly elismerés, hogy szerepet kapott az alapítvány vezetésében.

Videók