Brutális, milyen fizetést kér a Fradi legújabb kiszemeltje

Áthúzza a zöld-fehérek számításait?


 
Ukrán lapértesülések szerint képben van a Fradinál a Sahtyar Donyeck játékosa, Ivan Petriak - jelezte az nb1.hu. A 24 éves játékos négyszer lépett pályára már hazája válogatottjában és 2015-ben a legjobb U21-es labdarúgónak is megválasztották. Az utóbbi időben azonban az edzőváltás miatt is kevesebb lehetőséget kapott, mindössze 17 mérkőzésen szerepelt (főként jobbszélsőként és jobbhátvédként), ezeken 2 gólt szerzett - írta az ulloi129.
 

null

null

A Goal ukrajnai tudósítója megerősítette a híreket, és úgy tudja, hogy Petriakot nem marasztalná a Sahtyar, megfelelő ajánlat esetén szívesen túladna rajta. A problémát a játékos bérigénye jelentheti, amely körülbelül heti 20-30 ezer euró. A Goal úgy tudja, hogy emiatt a kölcsön lehet a legvalószínűbb opció a Fradi és a Sahtyar számára is.

Videók