Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 08. 06. 06:49

Újonc verte a listavezetőt, "debütált" a Paks is, intézte a Honvéd a Puskás Akadémiát.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Diósgyőri VTK 4-0 (1-0)

Balmazújváros, 1800 néző, v.: Pintér

gólszerzők:Haris (40.), Andric (61.), Rácz (85., 92.)

sárga lap:Karan (47.), Tóth B. (86.)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő:Horváth L. - Póti, Tamás L., Rus, Uzoma - Vajda, Sigér, Haris - Arabuli (Zsiga, 76.), Kovács Á. (Rácz, 84.), Andric (Belényesi, 91.)

Diósgyőri VTK:Rados - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás M. - Vela, Tóth B., Busai (Oláh, 62.) - Joannidisz (Nono, a szünetben), Szarka, Óvári (Ugrai, a szünetben)

 

Megszerezte története első élvonalbeli győzelmét a Balmazújváros, amely a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában 4-0-ra nyert hazai pályán a Diósgyőr ellen. Az újonc csapat előzőleg pontot szerzett az előző idény első két együttese ellen, de nyeretlen volt a szombati mérkőzés előtt, míg a vendégek - akik mind a négy eddigi találkozójukat idegenben játszották - két győzelemmel és egy döntetlennel az élen álltak három kör után.

Többet birtokolta a labdát a Balmazújváros és aktívabban is szervezte a támadásait, ezzel együtt az első félidő nagy részében nem volt veszélyes a diósgyőriek kapujára. A vendégek viszont egy-egy végigvitt akcióval eljutottak kapura lövésig is. A hazaiak futballja mégis eredményre vezetett, az első játékrész végéhez közeledve jól fejeztek be egy támadást, Haris Attila élt a kínálkozó lehetőséggel, így pár perccel később egygólos balmazújvárosi előnnyel mehettek pihenni a csapatok. 

Nagy - kimaradt - diósgyőri egyenlítési lehetőséggel folytatódott a mérkőzés, majd hazai helyzetek következtek, melyekből az egyiket - egy gyors kontratámadás végén - Nemanja Andric kihasználta. A folytatásban is a hazai csapat futballozott frissebben és ötletesebben, akcióiban több volt a veszély, mint a diósgyőriek próbálkozásaiban, így a hajrára is maradt két balmazújvárosi gól a csereként beállt Rácz Ferenc jóvoltából.

 

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

FT: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 4️⃣-0️⃣ DVTK (Attila Haris 40', Nemanja Andrić 61', Rácz Ferenc 86',92'). #HajráÚjváros #csakegyutt #BalmazFans

Paksi FC-Swietelsky Haladás 2-0 (0-0)
Paks, 1073 néző, v.: Vad II
gólszerzők:
Szabó J. (57.), Bartha (62.)
sárga lap: Szabó J. (78.), Papp (91.), illetve Tóth M. (29.), Kiss B. (86.)
Paksi FC: Molnár P. - Kulcsár D., Gévay, Lenzsér, Szabó J. - Papp - Hahn (Daru, 87.), Bertus, Hajdú (Kecskés T., 75.), Bartha - Szakály D. (Koltai, 7.)
Swietelsky Haladás: Király - Polgár, S. Wils, Jagodics, Bosnjak - Kiss B., Simon Á. (Williams, 58.), Tóth M. - Jancsó (Rácz, 70.), Grumic (Halmosi, 70.), Bouard Ramos
 

Megszerezte első győzelmét a Paks a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjában: a tolnaiak a negyedik forduló szombati játéknapján hazai pályán 2-0-ra nyertek a Haladás ellen. 

A rendkívül meleg időben - Pakson az este nyolc órás kezdés ellenére is 30 Celsius-fok körüli hőmérséklet várta a csapatokat - a hazaiak futballoztak veszélyesebben az első félidőben, mégis a szombathelyiek jártak közelebb a gólszerzéshez, Ramos azonban csak a kapufát találta el.

A fordulást követően öt perc alatt eldöntötte a mérkőzést a Paks: a vezetést egy szöglet eredményezte, majd egy tanítani való kontra végén született meg a második gól. A folytatásban a hazaiak többször is növelhették volna a különbséget, de az eredmény nem változott.

 

PAKSI FC - SWIETELSKY HALADÁS FC 2:0

Paksi Futball Club


Puskás Akadémia FC-Budapest Honvéd FC 0-2 (0-1)
Felcsút, 1786 néző, v.: Bognár
gólszerzők:
Lanzafame (45.), Eppel (60.)
sárga lap: Márkvárt (34.), Heris (68.), illetve Bobál D. (21.), Lovric (35.), 
Puskás Akadémia: Danilovic - Poór, Hegedűs J., Heris, Spandler - Mevoungou - Molnár G. (Szécsi, 63.), Márkvárt, Balogh B. (Knezevic, 58.), Szakály P. - Radó (Diallo, 15.)
Honvéd: Gróf - Latifu, Lovric, Bobál D. (Baráth, a szünetben), Laczkó - Nagy G., Kamber, Herjeczki - Danilo (Deák I., a szünetben), Eppel, Lanzafame


A címvédő Budapest Honvéd 2-0-ra győzött az újonc Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján.A kispestiek legutóbb április 22-én, a Vasastól kaptak ki az élvonalban, veretlenségük immár kilenc mérkőzés óta tart.

Kiegyenlített játék és kevés komoly helyzet jellemezte az első félidőt, amelynek végén a vendégek egy potyagóllal szereztek vezetést: Davide Lanzafame 30-35 méterről elvégzett szabadrúgása után mindenki fölött elsuhant a labda, ez pedig annyira megzavarta Branislav Danilovic kapust, hogy szerencsétlenül ért bele, és a lábai között a hálóba pattant.

Egy szerencsétlen becsúszás következtében a felcsútiak játékosa, Radó András a földre került a 14. percben, hordágyon vitték le a pályáról, és kiderült, hogy eltörött a lába. A szünet után támadólag lépett fel a Puskás Akadémia, mégis a kispestiek voltak eredményesek, miután Lanzafame beadását Eppel Márton fejelte a kapuba. A hazaiaknak a folytatásban is akadtak lehetőségei, de a remekül védő Gróf Dávid kapujába nem tudtak betalálni.

 

Budapest Honvéd FC

PFLA - Budapest Honvéd FC 0 - 2 Gólszerzőink: Lanzafame, Eppel

Tabella a linkre kattintva érhető el

 

Élő közvetítés a 4. forduló szombati mérkőzéseiről - NB1.hu

Élő közvetítés a 4. forduló szombati mérkőzéseiről

Cimkék: nb1 , beszámoló

Legfrissebb híreink

23:08 - Kosár: brutális sérülést szedett össze a magyar csapat játékosa KOSÁRLABDA
22:35 - Eb-selejtező: óriási fordulatok a Hollandia-Németország rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:05 - Magyarország-Horvátország: Rossi elmondta, meddig lesz magyar kapitány MAGYAR FOCI
21:31 - Magyarország-Horvátország: kiakadt a Real sztárja MAGYAR FOCI
21:03 - Magyarország-Horvátország: a horvát kapitány így magyarázta a vereséget MAGYAR FOCI
20:31 - Kézi: megizzadt a Veszprém Portugáliában KÉZILABDA
20:20 - Magyarország-Horvátország: Szalai ódákat zengett a magyar szurkolókról MAGYAR FOCI
19:55 - Magyarország-Horvátország: világraszóló magyar siker! MAGYAR FOCI
19:42 - Magyarország-Horvátország: érik a csoda, íme a vezető gólunk - videó MAGYAR FOCI
18:56 - Kézi BL: fordulatosan alakult a Szeged lengyelországi meccse KÉZILABDA
18:42 - Magyarország-Horvátország: Szalai megvillant - videó MAGYAR FOCI
18:19 - Magyarország-Horvátország: megszületett az első gól - videó MAGYAR FOCI
17:34 - Magyarország-Horvátország: élő közvetítés MAGYAR FOCI
17:24 - Eb-selejtező: orosz gála, sokba kerülő szlovák hiba NEMZETKÖZI FOCI
17:04 - Kézi: őrzi makulátlan mérlegét a magyar válogatott KÉZILABDA
16:49 - Magyarország-Horvátország: Dzsudzsák a csapatkapitány - kezdők MAGYAR FOCI
16:42 - Vívás: dobogóra állhattak férfi kardozóink a budapesti vk-n EGYÉB SPORTOK
16:26 - Kézi: izgalmas hajrában dőlt el a Balatonfüred EHF-kupa meccse KÉZILABDA
15:35 - Forradalmi büntetővel talált be Messiéknek a venezuelai - videó NEMZETKÖZI FOCI
13:59 - Légfegyveres Eb - éremet szereztek a férfi puskások EGYÉB SPORTOK
13:08 - Eb-selejtező: topcsapatok rangadójával folytatódik a sorozat NEMZETKÖZI FOCI
11:04 - Rosszabbkor szinte nem is sérülhetett volna meg a Veszprém sztárja KÉZILABDA
10:23 - Meglepte Brazíliát a panamai válogatott NEMZETKÖZI FOCI
08:54 - Ezért hagyta ott Eden Hazard válogatottja meccsét NEMZETKÖZI FOCI
08:39 - A festmény, melyet Messi évekkel később életre keltett NEMZETKÖZI FOCI
07:14 - Vasárnapi sport: magyar-horvát, férfi kézi BL EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:50 - Eb2020: Könnyedén hozták a papírformát a nagyágyúk – napi összefoglaló NEMZETKÖZI FOCI
22:32 - Eb2020: Sterlingnek ma minden bejön - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Eb2020: Giroud sem akart lemaradni társától - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:56 - Eb2020: Ezért kaptak büntetőt az angolok - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:50 - Eb2020: Pogba csodálatos passzából Griezmann szerzett bombagólt - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:21 - Rali Eb - Lidérces élményben volt része Herczigéknek AUTÓ-MOTOR
20:18 - Real: Londonból érkezhet a csapat új ásza NEMZETKÖZI FOCI
19:26 - Szlovákia-Magyarország: brutális balhé volt – videó MAGYAR FOCI
19:09 - Anglia felé kacsingat a Bayern sztárja? NEMZETKÖZI FOCI
18:16 - Több mint egy év után ismét pályán az ETO sztárja KÉZILABDA
15:47 - Háfra Noémi, az inspiráló nő KÉZILABDA
15:01 - Több saját nevelésű játékos a Debrecen női kézilabdacsapatában KÉZILABDA
14:06 - A főváros támogatja Katinka egyesületét ÚSZÁS
13:16 - Visszavonult Knoch Viktor olimpiai bajnok EGYÉB SPORTOK
12:36 - Bombaigazolás: megtalálta új csapatát a klasszis kézilabdázó KÉZILABDA
11:35 - Egy focikarrier sajátos folytatása NEMZETKÖZI FOCI
11:26 - Ökölvívás: Szellő Imre a magyar ökölvívó bajnokok nyomdokaiban KÜZDŐSPORTOK
11:11 - Megint dopping gyanú EGYÉB SPORTOK
10:44 - Kézilabda: Kemény kijelentést tett a Szegedről a korábbi magyar kapitány KÉZILABDA
09:58 - Ezzel a kerettel vág neki az Európa Kupa döntőknek a női pólóválogatott VÍZILABDA
08:55 - A Real lecsapna a magyarok ellen is kezdő szlovák védőre NEMZETKÖZI FOCI
08:24 - Kilenc hónap után újra Messivel kezdődik NEMZETKÖZI FOCI
07:11 - Pénteki sport: pályán Anglia, Franciaország és Portugália EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:43 - Szlovák-magyar: Marco Rossi reakciója MAGYAR FOCI
22:59 - Szlovák-magyar: bámulatos volt a mieink élőképe - fotó NEMZETKÖZI FOCI
22:48 - Parádézó hollandok, szenvedő horvátok - napi összefoglaló NEMZETKÖZI FOCI
22:38 - Simán kapott ki a válogatott Szlovákiában - videók MAGYAR FOCI
22:04 - Óriási potyagól a világklasszis kapustól - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:02 - Bombaigazolás: klubot vált a világbajnok francia játékos NEMZETKÖZI FOCI
19:29 - Szlovák-magyar: bombameglepetés a mieink kezdőjében! MAGYAR FOCI
19:19 - Eb: fantasztikus góllal indult a selejtezősorozat - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:56 - Felfoghatatlan összeget fizettek Ferguson utolsó rágójáért NEMZETKÖZI FOCI
17:14 - Légfegyveres Eb - Újra az a hajszál állt a magyarok és a döntő közé EGYÉB SPORTOK
16:42 - Ronaldo biztosan nem kapott a szívéhez, az UEFA büntetése miatt NEMZETKÖZI FOCI
16:06 - Hajszálnyira volt a magyar lány a döntőtől EGYÉB SPORTOK
15:30 - Így indultak a magyar szurkolók Felvidékre - VIDEÓ! MAGYAR FOCI
14:06 - Kézilabda: a Győr ikonjával erősít a Siófok KÉZILABDA
13:13 - Kopár István bizonyította erejét, és mindent legyőző akaratát - videó EXTRÉM SPORT
12:28 - Nagy elhatározásra jutott a Chelsea világbajnoka NEMZETKÖZI FOCI
11:40 - Kézi: Tovább marad Békéscsabán a nemrég érkezett irányító KÉZILABDA
10:26 - Miami tenisztorna - Kemény, fiatal ellenfelet kaphat Fucsovics TENISZ
08:23 - Angliába mehet az Atlético Madrid húzóembere NEMZETKÖZI FOCI
07:46 - Kézilabda: csapatot válthat a világsztár KÉZILABDA
07:13 - Csütörtöki sport: a szlovák-magyar rangadó a nap csúcspontja EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények