Szerkesztő: Márványi Péter | MTI
2016. 03. 05. 19:18

Az MTK 2–1-re legyőzte a második helyen álló Újpest csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának első szombati mérkőzésén. A lila-fehérek sorozatban tíz veretlenül megvívott találkozót követően kaptak ki az élvonalban, tavaly október óta tartott a veretlenségük.

A mély talaj miatt nehezen alakult ki folyamatos játék, a küzdelmes első félidőben a lila-fehérek jártak közelebb a gólszerzéshez, de gólt nem láthatott a közönség.
 
Nem sokkal a fordulást követően Marek Strestík révén megszerezte a vezetést az MTK. Az Újpest ezután növelte mezőnyfölényét, Nebojsa Vignjevics, a lila-fehérek vezetőedzője Kabát Péter személyében még egy csatárt küldött a pályára, ennek pedig Enisz Bardhi találatával meg is lett az eredménye.
 
 
Nem örülhettek sokáig az újpesti szurkolók, ugyanis hat perccel a vége előtt újabb gólt szerzett az MTK: Torghelle Sándor második gólpasszát jegyezte, a csereként pályára lépő Hrepka Ádám pedig augusztus 8. óta először volt eredményes, amivel eldöntötte a három pont sorsát.
 
A kék-fehérek idei első sikerüket aratták, a télen kinevezett vezetőedző, Teodoru Vaszilisz először nyert az élvonalban, így a lefújás után érthetően elégedett volt csapatával.
 
MTK Budapest–Újpest FC 2–1 (Strestík 58., Hrepka 83., illetve Bardhi 77.)
 
Illovszky Stadion, 1500 néző, v.: Kassai
 
MTK: Hegedüs – Bese, Baki, Vadnai, Poór – Vass Á., Thiam – Vogyicska, Kanta, Strestík (Hrepka, 78.) – Torghelle
 
Újpest FC: Balajcza – Diarra, Kálnoki Kis, Litauszki, Mohl – Windecker, Balogh B. (Kabát, 72.) – Angelov, Bardhi, Andrics (Hazard, 66.) – Lencse (Cseke, 90.)
Cimkék: nb1 , mtk , újpest-fc

Legfrissebb híreink


Élő eredmények