Az év egyik legjobb mérkőzését hozta a 218. Ferencváros-Újpest derbi

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott az Újpesttel a218. Derbin, a listavezető Vasas 4-0-ra legyőzte az újonc Mezőkövesdet, így a bajnokság egyharmad után kétpontos előnnyel vezeti a tabellát a Videoton előtt.


 

OTP Bank Liga, 11. forduló:
 
Ferencvárosi TC–Újpest FC 3–3 (1–2)
G.: Djuricin (11.), Leandro (60.), Pávkovics (65., öngól), illeve Diarra (20.), Balogh B. (38., 52. - a másodikat tizenegyesből)
 
Az OTP Bank Liga 11. fordulója a 218. FTC–Újpest derbivel zárult, melyet mindkét csapat megnyerhetett volna, de végül 3–3-as döntetlennel ért véget.
 
A lila-fehérek legutóbb 1994 augusztusában tudtak három gólt szerezni az FTC vendégeként. Ezt megelőzően 2010-ben, az Újpest 6-0-s sikerét hozó rangadón született hat gól ebben a párosításban. A két csapat 1932, 1939, 1942, 1952 és 1967 után hatodik alkalommal játszott 3–3-as döntetlent egymással az NB I-ben.
 
A Ferencváros nagy helyzetével kezdődött a derbi, de Nagy Dominik elhibázta a lehetőséget, ám kisvártatva az osztrák Marco Djuricin megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A folytatásban is az FTC-nek voltak helyzetei, a mali Souleymane Diarra révén mégis az Újpest volt eredményes, aztán Balogh Balázs előbb a kapufát találta el, majd egy szép támadás végén a hálóba fejelt, így az Újpest 2–1-re vezetett a szünetben.
 
A második félidőt jól kezdték a vendégek, és mivel a Rju Szung Vu kezezése miatt jogosan megítélt büntetőt Balogh értékesítette, hamarosan már két találattal jobban álltak. Leandro a 60. percben csökkentette a Ferencváros hátrányát, és ez olyan lendületet adott a hazaiaknak, hogy – Pávkovics Bence öngóljának köszönhetően – kisvártatva egyenlítettek (3–3).
 
A végig fordulatos, váltakozó játékot hozó derbi igazságos döntetlennel zárult.
 
 

 
 
Vasas FC–Mezőkövesd Zsóry FC 4–0
G: Ádám M. (43., 49. - a másodikat tizenegyesből), Berecz (63.), Vida (91.)
 
A Vasas négygólos győzelmet aratott az OTP Bank Liga 11. fordulójában, és továbbra is vezeti a tabellát. Az első félidőben nagyrészt a vendégek futballoztak fölényben, több ígéretes lehetőséget is kialakítottak, a végjátékban egy kapushibát kihasználva mégis az angyalföldiek szereztek vezetést.
 
A szünet után Hudák Dávid szabálytalankodott Berecz Zsomborral szemben a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Ádám Martin értékesítette, majd Berecz akcióból növelte a különbséget. A folytatásban is akadtak helyzetei a Mezőkövesdnek, ám a legvégén is a Vasas volt eredményes, így fölényes győzelmet aratott, és a bajnokság első teljes köre után is vezeti a tabellát. 
 
 
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 1–3 (0–2)
G.: Novothny (57., 11-esből), illetve Holman (27.), Szakály P. (37.), Tőzsér (88.)
 
Az első félidő első fele kiegyenlített játékot hozott, ezután azonban ellenfele fölé kerekedett a Debrecen, amely jobban futballozott, mint a hazai csapat, s 10 perc alatt kétszer is betalált a vendéglátók kapujába. A Diósgyőr a félidőig nem tudott válaszolni a hajdúságiak találataira, így a szünetben Horváth Ferenc vezetőedző mindhárom cserelehetőségét kihasználta.
 
Fordulás után nagy lendülettel folytatta a mérkőzést a hazai együttes, amely egy tizenegyesből hamar szépített, s ezt követően is lendületben maradt, ráadásul a DVSC megfogyatkozott, mivel Brkovicot a második sárga lapja után kiállította a játékvezető az 59. percben. A hajrához közeledve aztán alábbhagytak a DVTK-rohamok, miközben a vendégek emberhátrányban az eredmény megőrzésére törekedtek. Előbb azonban a hazaiak is megfogyatkoztak, majd a DVSC harmadik góljával végképp eldöntötte a mérkőzést.
 
A hajdúságiak két elveszített találkozó után nyertek ismét, a borsodi együttes pedig már kilenc mérkőzés óta nyeretlen. A szombati meccset mindkét csapat 10 játékossal fejezte be.
 

 
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–2 (1–1)
G.:Nego (45+2., öngól), illetve Juhász (34.), Géresi (52.)
 
Az első félidőben a Videoton dolgozott ki több lehetőséget, s egy szöglet után Juhász Roland révén szerezte meg a vezetést. A hazaiaknál ezúttal is Davide Lanzafame jelentette a legnagyobb veszélyt, az olasz csatár a ráadás pillanataiban Loic Nego közreműködésével egyenlített is.
 
Nem sokkal a fordulást követően újra a fehérváriak kerültek előnybe, innentől kezdve pedig magabiztosan tartották a vezetést. A Honvéd támadójátékából hiányzott az átütőerő. Henning Berg együttese már öt bajnoki mérkőzés óta veretlen, s ezek közül négyet megnyert.
 
 
Swietelsky Haladás–Gyirmót FC 0–1 (0–1)
G.: Sallói (41.)
 
A Haladás kezdte jobban a találkozót, de nem sikerült előnybe kerülnie. Később mindkét csapat könnyedén játszotta át a középpályát, ennek ellenére igazán komoly lehetőség egyik fél előtt sem adódott, mert a 16-os előterében ötlettelennek bizonyultak a játékosok. A hazaiak megszerezhették volna a vezetést, ám Williams távolról a keresztlécet találta el, a vendégek viszont gólt rúgtak a szünet előtt egy gyors ellenakció végén.
 
A fordulást követően is a szombathelyiek futballoztak fölényben, ugyanakkor a gyirmóti kontrák szintén veszélyesek voltak. Egy ilyennek a végén a vendégek majdnem megduplázták az előnyüket, de a kapufa mentett Rózsa helyett. Az újonc a tőle megszokott módon masszívan és hatékonyan védekezett, így sorozatban ötödik bajnoki meccsén maradt érintetlen a kapuja, mivel a Haladás nem tudta gólra váltani fölényét. A gyirmótiak már öt bajnoki találkozó óta veretlenek, és ezalatt gólt sem kaptak.
 
 
Paksi FC–MTK Budapest 0–0
 
Óvatosan kezdték a csapatok a mérkőzést, majd így is folytatták. Nem volt nagy iram az első félidőben, amelyben az MTK állt közelebb a gólszerzéshez, amikor Poór a lécre fejelt.
 
Hasonlóan alakult a második játékrész is, amelyben szintén volt egy MTK-kapufa: ezúttal Torghelle fejesénél. Gól viszont nem született, így egyik csapat sem tudott javítani helyzetén

Videók