A Vidi után nyert a Fradi is, ezzel biztos az ezüst!

A már bajnok Videoton 1-0-ra legyőzte a vendég Kecskemétet az OTP Bank Liga 29. fordulójában, míg a Ferencváros az Üllői úton verte a Honvéd együttesét.


Az első perctől a Videoton futballozott veszélyesebben, mégis a Kecskemét hagyta ki a legnagyobb gólszerzési lehetőséget a meccs elején, ugyanis Bebeto büntetőt hibázott. A székesfehérváriak később is mezőnyfölényben játszottak, ennek eredményeként sikerült vezetést szerezniük, de előnyüket növelni nem tudták, mert Feczesin is kihagyott egy 11-est. A folytatásban kicsit visszaállt a Videoton, de a Kecskemét nem tudott eredményes lenni, sőt a hazaiak akár több góllal is nyerhettek volna, de a lehetőségek kihasználatlanul maradtak, így minimális különbségű sikerrel búcsúzott közönségétől a bajnokcsapat.

 
Videoton FC-Kecskeméti TE 1-0 (1-0)
Székesfehérvár, 2500 néző, v.: Fábián
gólszerző: Trebotic (29.)
sárga lap: Brachi (13.), Kovács I. (21.), Álvarez (63.), Vinícius (89.), illetve Farkas (40.), Eninful (43.), Szalai (55.), Karan (89.), Csillag (92.)
 
Videoton FC:
Calatayud - Brachi, Vinícius, Fejes, Maréval - Kovács I., Luijckx (Simon Á., 28.), Feczesin, Trebotic, Álvarez (Heffler T., 65.) - Ivanovski (Sándor Gy., 77.)
 
Kecskeméti TE:
Tujvel - Szalai, Skopljak, Karan, Farkas - Eninful, Savic (Dudás, 79.), Patvaros, Kitl (Csillag, 79.) - Bebeto (Lévai, 69.), Novák
 
 
A Magyar Kupa-győztes Ferencváros immár 19 bajnoki találkozó óta veretlen és egy fordulóval a bajnokság vége előtt négy ponttal előz meg a bronzérmes MTK Budapestet. A Honvéd négy veretlen meccset követően kapott ki ismét és mivel nem szerzett pontot, így még kieshet.
 
A Honvéd egyenrangú ellenfele volt esélyesebb riválisának, sőt nagyobb lehetősége a vendégeknek akadt a meccs elején. Később a Ferencváros is többször veszélyeztetett és a szünet előtt sikerült vezetést szereznie. A folytatásban rendkívül elszántan futballoztak a kispestiek, akiknek egy pontra lett volna szükségük a bennmaradásuk bebiztosításához, de hiába dolgoztak ki helyzeteket, Dibusz jó formában védett, így a hazaiak megőrizték minimális előnyüket a lefújásig.
 
OTP Bank Liga, 29. forduló:
Ferencváros-Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 6745 néző, v.: Erdős
gólszerző: Somália (43.)
sárga lap: Nagy G. (15.), Godoy (77.)
 
Ferencváros:
Dibusz - Dilaver, Pavlovic (Kukuruzovic, 89.), Batik, Ramírez - Varga R. (Haris, a szünetben), Gyömbér, Böde, Somália, Lamah - Lauth (Bönig, 74.)
 
Budapest Honvéd:
Kemenes - Botka (Ihrig-Farkas, a szünetben), Ignjatovic, Elez, Baráth - Ikenne-King, Hidi, Godoy, Nagy G. (Meza, 82.) - Youla, Holender (Prosser, 76.)

Videók