A Ferencvárosnál minden korosztályban edzőt cseréltek

A belga Double Pass tanácsadó cég sorra megvizsgálta a magyar utánpótlásműhelyeket. Az eredményeket pár hónapja közölték, de klubokra lebontva nem hoztak nyilvánosságra adatokat, azonban nem nehéz kitalálni, hogy a Ferencvárosnál voltak hiányosságok.


 

A Ferencváros utánpótlás szakmai igazgatója, Theo Schneider beszélt a 9. tv-nek a klub utánpótlásában bekövetkezett változásairól, a fejlődésről, valamint szóba került a dortmundi látogatás is – írja a Nemzeti Sport
 
Tavaly nyáron a belga Double Pass tanácsadó cég sorra megvizsgálta a magyar utánpótlásműhelyeket. Az eredményeket pár hónapja közölték, de klubokra lebontva nem hoztak nyilvánosságra adatokat. Most a Zöld-fehér hírek a belgák legfontosabb következtetéseit sorra véve utánajárt, mi a helyzet a Ferencvárosi fiataloknál.
 
„Amikor megérkeztem az edzések tempója volt a legszembetűnőbb, azokon kellett a leggyorsabban változtatni – mondta Theo Schneider, az FTC utánpótlás szakmai igazgatója a 9. tv-nek. – Voltak kifogásaim a tartalmi részekkel is, de az intenzitás volt az elsődleges probléma. Azóta olyan edzőket sikerült idehozni, akik valóban szakértői annak a korosztálynak, amellyel foglalkoznak. Körülbelül három hónapja az összes korosztályban lecseréltük a tréneri gárdát. Amit látni szeretnénk az edzéseken, az egyre jobban működik, az eddigi közös munka tehát nagyon pozitív.”
 
 
Lesújtó képet mutatott a Double Pass elemzése a magyar utánpótlás gárdákkal foglalkozó speciális szakemberek területén. Óriási gondokat fedeztek fel a scout rendszerben, amely néhány klubnál gyakorlatilag nem működik. Videóelemzőből és pszichológusból is hiány van, az infrastrukturális adottságokban viszont jól vizsgáztak a műhelyek. De milyen messze van a Fradi az európai elittől?
 
„Nemrég Kubatov Gábor elnök úrral ellátogathattunk Dortmundba, ahol az utánpótlás-bázis működésébe is betekinthettünk. Az ottani körülményeket összehasonlítva a népligeti teleppel kimondhatjuk, hogy ezen a téren egyre jobban megközelítjük a nyugati színvonalat. Ami a specialistákat illeti, több erőnléti edzővel dolgozunk, vannak fizioterapeutáink, és a mérkőzéseket rögzítjük, hogy ki tudjuk azokat elemezni, tehát ezen a téren is sokat javultunk. Azt gondolom, hogy most már a Double Pass által hiányolt faktorokban is megfelel a Ferencváros utánpótlása, de a cég következő hároméves elemzése lesz az igazán mérvadó” – mondta az 56 esztendős német szakember.
 
 

Videók