A DVTK-nak újabb albérletet kell keresnie

A napokban hivatalossá vált, hogy az albérletbe kényszerülő DVTK az NB I-es bajnokság végig hat hazai mérkőzését Mezőkövesden fogja lejátszani. Azonban két másik találkozónak más helyszínt kell keresni.


 

A miskolci klub honlapján lévő beszámolóból kiderül, hogy az idei bajnokságból hátralévő maradék két hazai mérkőzését jelen állás szerint nem rendezheti meg Mezőkövesden a DVTK. Az MLSZ érvényben lévő versenyszabályzatának 25. paragrafusa szerint a DVTK nem fogadhatja Mezőkövesden a Mezőkövesdet.
 
 
Az indoklás így szól: Hivatásos vagy vegyes-nyílt rendszerű bajnokságban résztvevő azon sportszervezet, amely nem az állandó otthonául szolgáló sportlétesítményben rendezi meg hazai bajnoki mérkőzéseit, köteles más sportlétesítményben megrendezni azon bajnoki mérkőzéseit, amelyet olyan sportszervezettel játszik, amely ugyanabban a bajnokságban szerepel, továbbá székhelye és a hazai bajnoki mérkőzéseire kijelölt sportlétesítmény ugyanazon a helységben van.
 
A másik érintett mérkőzés, a Honvéd elleni hazai találkozó időpontjában a Mezőkövesd is hazai pályán játszik majd a Pakssal, így várhatóan ennek a mérkőzésnek is új helyszínt kell majd keresnünk.
 

Videók