Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 02. 13. 16:45

A Videoton FC és a horvát Dinamo Zagreb megállapodásának értelmében a fehérvári klub játékosaként folytatja pályafutását Mirko Marics.

A bosnyák-horvát kettős állampolgár pályafutását az NK Siroki Brijeg csapatában kezdte, innen szerződtette 46 tétmérkőzésen szerzett 12 találat után 2014-ben a horvát sztárcsapat, a Dinamo Zagreb. A 21 éves támadót egy rövid időszakra kölcsönadták nevelőegyesületéhez, majd a szintén a horvát élvonalban szereplő NK Lokomotivához, ahol az első osztályban 73 találkozón 17-szer talált be a hálóba. Összesen 94 mérkőzésen 28 gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki a NK Lokomotivában.
 
Marics folyamatosan tagja volt a bosnyák utánpótlás-válogatottaknak, U21-es korában azonban a horvát nemzeti csapatot választotta, idén januárban pedig már a felnőttek között is bemutatkozott, a Kína és a Chile elleni barátságos mérkőzéseken kapott szerepet Ante Csacsics szövetségi kapitánytól. A fiatal támadóval 2020 nyaráig kötött szerződést a Videoton.
 

Fernando Torres és az Atlético is elképzelhetetlent varázsolt " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

 
"Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy sikerült a Videoton FC-hez szerződnöm, rengeteg jót hallottam erről a klubról. Várom, hogy találkozzak a csapattársaimmal és bekapcsolódjak a munkába, a volt Jugoszlávia területéről többen is szerepelnek itt, úgyhogy szerintem nem lesz problémám a beilleszkedéssel. Azért jöttem, hogy bajnoki címhez segítsem a Vidit, nyáron pedig valamelyik nemzetközi kupában csoportkörbe jussunk" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Mirko Marics. 
 

Ronaldinho elárulta, hogy ki lesz Neymar helyett Messi utódja " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

"Mirko leigazolásával sikerült azt a vonalat továbbvinni, amit nyáron elkezdtünk. Horvát felnőtt válogatott érkezett a Dinamo Zagrebtől, ez komoly lépés az életünkben és egy jó üzenet a klub részéről. Tovább növeltük a versenyt a csapatba kerülésért, amivel még erősebbek leszünk. Mirko klasszikus csatár, aki a kapu előtt érzi jól magát, hasonló felfogásban játszik, mint mondjuk Marko Scsepovics. Fiatal, még csak 21 éves és ballábas, ami további variációs lehetőségeket nyújt a szakmai stábnak" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.
Cimkék: videoton

Legfrissebb híreink

21:22 - Ennyi millió eurót kap Neymar, ha megnyeri az Aranylabdát NEMZETKÖZI FOCI
20:53 - Pazar gólpasszt adott a fiatal magyar játékos - videó! NEMZETKÖZI FOCI
20:10 - Így búcsúzott a válogatott csatára Storcktól - fotó! MAGYAR FOCI
20:08 - Hazai győzelem a félbeszakadt NB I-es meccsen MAGYAR FOCI
19:59 - Megszólalt Csányi Sándor Storck távozásáról MAGYAR FOCI
19:29 - Óriási átigazolásra készül télen a Bayern München! NEMZETKÖZI FOCI
19:14 - Íme, az MLSZ bejelentése Bernd Storck távozásáról MAGYAR FOCI
18:50 - Kirúgták Bernd Storckot! MAGYAR FOCI
18:39 - NBA-rajt: eddigi legtöbbszörös győztesek, utóbbi 10 év nyertesei KOSÁRLABDA
18:02 - Ezekkel a meccsekkel rajtol az NBA KOSÁRLABDA
16:55 - Doll eltiltva: nagy csapással sújtotta az MLSZ a Fradit! NEMZETKÖZI FOCI
16:22 - Megvan a 2018-as Tour de France útvonala! EGYÉB SPORTOK
15:30 - Egy földönkívülinek adná Totti az aranylabdát NEMZETKÖZI FOCI
14:23 - Sorsoltak: itt az európai vb-pótselejtezők párosítása NEMZETKÖZI FOCI
13:51 - Tragédia: a pályán halt meg a kézilabdás KÉZILABDA
12:48 - Itt az idő: Kane a Real Madrid ellen bizonyíthat NEMZETKÖZI FOCI
11:52 - Új ellenfelet kapott a Klicsko-verő Joshua KÜZDŐSPORTOK
11:00 - Edzőváltás: 560-szor játszott az NB I-ben, kinevezték MAGYAR FOCI
09:48 - Fradi-Újpest: Aradszky László hangján szólal meg a Fradi-induló MAGYAR FOCI
08:59 - Görbicz Anita elárulta a gyerekkori álmát KÉZILABDA
08:25 - Így készülnek Kispesten a szerdai BL-visszavágóra NEMZETKÖZI FOCI
07:50 - Döbbenet: eladó az angol sztárcsapat NEMZETKÖZI FOCI
07:25 - Az MLSZ volt elnöke szerint ezért maradhat Storck a kapitány MAGYAR FOCI
07:00 - Keddi sportesemények és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:22 - Benézte a magyar foci sárba tiprását a hollandok klasszisa MAGYAR FOCI
21:14 - Kemény: Ronaldo eldöntötte, kit kell a Realnak leigazolnia NEMZETKÖZI FOCI
20:19 - Hihetetlen: ennyit kap a magyar kapitány az MLSZ-től MAGYAR FOCI
19:33 - A legendás magyar labdarúgó durván kiosztotta Bernd Storckot MAGYAR FOCI
18:21 - Döbbenet: így szerezheti meg a Real klasszisát az MU NEMZETKÖZI FOCI
17:26 - Ezekkel a játékosokkal erősítene a Barcelona NEMZETKÖZI FOCI
16:33 - Hihetetlen: ő lehet a Real Madrid következő komoly átigazolása NEMZETKÖZI FOCI
15:21 - Így áll a magyar válogatott a legfrissebb világranglistán MAGYAR FOCI
14:37 - Az egykori magyar pornószínésznő ebben lett Eb-győztes - kép EGYÉB SPORTOK
13:44 - Óriási: Ibrahimovic ezzel a képpel sokkolta a netet - kép NEMZETKÖZI FOCI
12:39 - Újabb edzőváltás lehet az NB I-ben MAGYAR FOCI
11:51 - Elképesztő: elveszítheti egyik klasszisát a Bayern München NEMZETKÖZI FOCI
10:33 - Hihetetlen: így írt történelmet a fiatal magyar labdarúgó - videó MAGYAR FOCI
09:49 - Vicces: a veszprémiek klasszisa szakmát váltott - videó KÉZILABDA
08:47 - Íme egy magyar labdarúgó, akire mindenki büszke lehet - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:18 - Nagyon boldog hírről számolt be Messi felesége - kép NEMZETKÖZI FOCI
07:56 - Mourinho utalt rá, melyik csapatnál fejezi majd be a pályafutását NEMZETKÖZI FOCI
07:46 - Hatalmas Inter-Milan meccsen parádézott Icardi - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Hétfői sportprogram és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:42 - Puskás vs. Fradi: balhé és meglepetés Felcsúton! MAGYAR FOCI
20:48 - Őrületes kavalkádon "józanodhatott" Gulácsi Dortmundban NEMZETKÖZI FOCI
20:30 - Magyarul reagált az olasz szakember arra, hogy ő váltja Storckot MAGYAR FOCI
20:04 - Elképesztően drámai meccsen botlott a Juventus - videó! NEMZETKÖZI FOCI
19:53 - Hetvengólos meccset játszott itthon a BL-ben a Fradi! KÉZILABDA
19:37 - Íme, a hét jelölt, akik közül valaki válthatja Bernd Storckot MAGYAR FOCI
18:54 - Elképesztő meccs: csődöt mondott Neymar és Mbappé, de... NEMZETKÖZI FOCI
18:41 - Ismét nagyon megszenvedett a Real Madrid - videó! NEMZETKÖZI FOCI
17:59 - Hihetetlen dolgok történtek ma a Premier League-ben! NEMZETKÖZI FOCI
17:51 - NB I: így alázta a DVTK a Vasast - beszámolók és eredmények MAGYAR FOCI
17:43 - Hiába tüntettek Dárdaiék, alázott a Bayern - fotó! NEMZETKÖZI FOCI
17:24 - Így estek a gólok az NB I délutáni meccsein MAGYAR FOCI
15:43 - Liverpool-MU: a manchesteriek vezetik a tabellát! NEMZETKÖZI FOCI
15:35 - Bilbaóban botlott a Barcelonát üldöző Sevilla NEMZETKÖZI FOCI
13:18 - Rablássorozat: börtönt kapott a válogatott focistánk apja MAGYAR FOCI
12:25 - Így motorozik Balotelli - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:29 - Ezzel a köténnyel alázta szét Ronaldo a csapattársát – videó NEMZETKÖZI FOCI
10:12 - Brutális verekedés volt a nézőtéren az NFL-rangadón - videó AMERIKAI SPORTOK
09:16 - Visszavághat a BL-döntőért a Veszprém, a norvég bajnok a Fradinál KÉZILABDA
08:55 - Liverpoolban jön az igazi teszt Mourinho csapatának NEMZETKÖZI FOCI
08:36 - Ezekkel a meccsekkel folytatódik az NB I-es bajnokság - program MAGYAR FOCI
07:49 - Figo nem dobott hátast Messi mesterhármasától NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - A szombati sportműsorok és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények