Három aranyat nyertek a kötöttfogásúak Zágrábban

A sérülésből visszatérő Módos Péter, illetve Lőrincz Tamás és Lám Bálint is győzött a hétvégén Zágrábban rendezett nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyen.


Az ősszel kinevezett Sike András szövetségi kapitány debütálásán 13 magyar lépett szőnyegre, s a három arany- mellett két ezüst- és három bronzérmet is szerzett a küldöttség. A válogatott ezzel a csapatversenyt is megnyerte a 12 ország kötöttfogásúit felvonultató Zagreb Open Grand Prix-n.
 
A tavaly tavasszal súlyos vállsérülést szenvedett olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos (59 kg) remekül birkózott, négy ellenfelet legyőzve lett aranyérmes, míg az olimpiai második, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás (71 kg), illetve a junior vb-győztes Lám Bálint (130 kg) három-három rivális felülmúlásával végzett az élen.
 
 
Mellettük Losonczi Ottó (66 kg) és Szabó László (80 kg) végzett a második, Kéri Zoltán (80 kg), Török Zsolt (98 kg) és Pap Arnold (130 kg) pedig a harmadik helyen.
 
A válogatott úgy is a legjobb tudott lenni, hogy ezúttal három húzóembere nélkül szerepelt, mivel a már riói kvótás, kétszeres vb-harmadik Lőrincz Viktor, illetve a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter, továbbá a vb-győztes Kiss Balázs nem utazott el a horvát fővárosba. A kötöttfogású csapatra a következő feladat a jövő hétvégén vár, méghozzá a hagyományos szombathelyi Magyar Nagydíjon, melyen a tervek szerint a most hiányzók is ott lesznek a szőnyegen.

Videók