Boksz-vb a Duna Arénában - szerencsével magyar arany is lehet

Az előkészületek megfelelő ütemben zajlanak az augusztus végén sorra kerülő ifjúsági férfi és női ökölvívó-világbajnokságra, melyen több mint 80 ország bokszolói lépnek ringbe a Duna Arénában.


A magyar szövetség tájékoztatása szerint a nevezések alapján 82 ország 447 sportolója indul, köztük 18 magyar. 

 
Erdei Zsolt, a MÖSZ elnöke elmondta, hogy a nemzetközi szövetség küldöttsége múlt héten Budapesten tartott szemlét, s a tagok elégedettek voltak a munkálatok állását illetően. A MÖSZ vezetője ugyanakkor megjegyezte, van még teendő bőven, de garantálható, hogy nagyszerű világbajnokságot rendeznek.
 
„Sikeres szervezéssel és jó eredményekkel a zsebünkben előbbre léphetünk a sportág nemzetközi ranglistáján” – mondta Erdei, aki érmet, érmeket remél a hazai csapattól, melyben szerinte a 49 kg-os ifjúsági Európa-bajnok Bernáth Attilának a legjobbak az esélyei. Az elnök úgy véli, akár az arany sem elképzelhetetlen, amihez viszont szerencse is kell.
 
Balzsay Károly szövetségi kapitány az m4sport.hu-nak elmondta, a csapat tagjai már részt vettek egy „pályabejáráson”. „Lementünk a medence szélére, egy fél órát eltöltöttünk a Duna Arénában, hogy lássák a tereket és a környezetet. Az utolsó két-három napon még szintén be fogunk jönni, és könnyed átmozgató edzéseket fogunk végezni, ennyi előnyünk lesz, mivel a többi nemzetnek ezt a lehetőséget nem adjuk meg.”
 
Balzsay hozzátette, aktív pályafutása során két különleges helyszínen bokszolt, méghozzá egy lefedett jégpályán illetve egy futballstadionban. A kapitány abban bízik, hogy kisebb terekhez szokott ökölvívjók a Duna Arénában is bele fogják tudni élni magukat a ring világába. „Nem lesz uszodahangulat” – mondta.
 
A szövetségi kapitány két magyar versenyzőt említett meg, akiktől szép eredményre számíthatunk a hazai rendezésű vb-n. "A lányoknál a Hámori Luca, a fiúknál Bernáth Attila, de úgy gondolom, hogy a többiek is vannak olyan motiváltak és felkészültek, hogy akár meglepetéseket is tudjanak okozni.”
 
Molnár Péter, a MÖSZ menedzserigazgatója elmondta az AIBA háromtagú delegációjának múlt heti látogatásáról, hogy a magyar szervezők kaptak instrukciókat a küldöttségtől, s ezek megvalósítását augusztus közepén, a következő szemléjük alkalmával ellenőrzik. A legfontosabb területeknek a szállást, a logisztikát, a versenyhelyszíneket, a humán erőforrás allokációját és a cateringet nevezte meg.
 
Balogh Sándor, a BP 2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója, a szervezőbizottság elnöke rámutatott: egy multifunkcionális sportcsarnok, mint amilyen a Duna Aréna, eredetileg a vizes sportágak kiszolgálására épült, de el kellett gondolkodni azon, hogyan lehetne más sportágak céljaira átalakítani. Így jött a medence befedésének gondolata a ringek felállításához. Hangsúlyozta, az 5300 nézőt befogadó aréna kiváló hátteret biztosít.
 

Videók